Oroszország november 11-én közölte hivatalosan, hogy koronavírus-vakcinája 92%-os hatékonysággal „akadályozza meg az embereket a Covid-19-cel történő megfertőződésben”. Oroszország egészségügyi szervezete, az RDIF bejelentése két nappal azután jött, hogy az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriás és német partnere, a BioNTech kijelentette, hogy oltóanyaguk több mint 90%- ban hatékony a harmadik fázisú vizsgálatokat követően.
Az RDIF elmondta, hogy a „Sputnik V” nevű vakcina késői stádiumú klinikai vizsgálatának korai eredményei azt mutatták, hogy „20 megerősített Covid-19 eset közül 19 esetben bizonyult hatékonynak összehasonlítva azokkal, akik placebót kaptak."
„Jelenleg 40 000 önkéntes vesz részt a kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollos, Sputnik V klinikai vizsgálatokban” – áll a Sputnik V-nek szánt weboldalon szerdán közzétett közleményben.