Pálinkás József nem zárkózik el az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségtől

2020. október 15. 13:53

A volt MTA-elnök szívesen lenne miniszterelnök, ez rajta nem fog múlni – mondta el a 24.hu-nak adott interjúban. Frissítés: Tévesen közöltük az Új Világ Néppárt alapítóinak névsorát, tekintettel arra, hogy Stelli-Kis Sándor alapító nevét Stelli Kiss Istvánként tüntettük fel, amely azonban nem felel meg a valóságnak.

2020. október 15. 13:53
null

Tévesen közöltük az Új Világ Néppárt alapítóinak névsorát, tekintettel arra, hogy Stelli-Kis Sándor alapító nevét Stelli Kiss Istvánként tüntettük fel, amely azonban nem felel meg a valóságnak.

Ahogy a napokban mi is megírtuk, Új Világ Néppárt néven új pártot alapít Pálinkás József. Az MTA korábbi elnöke, aki az első Fidesz-kormány államtitkára is volt a 24.hu-nak adott interjújában már több részletet is közölt az Új Világ Néppárttal kapcsolatban. „A párt széles politikusi spektrumot fed le, az alapítók között találni volt politikust mindkét oldalról. Elsők között említem a volt SZDSZ-es külpolitikus Szent-Iványi Istvánt, Lantos Gabriella egészségközgazdászt és a volt LMP-s Ábrahám Júliát. Nem konzervatív pártot alapítottunk, hanem egy pragmatikus, szélsőségektől mentes néppártot, mely képes együttműködni mindazokkal, akik elfogadják a mi hamarosan nyilvánosságra kerülő, rendkívül szigorú etikai kódexünket” – mondta el.

Az eddigi tagságot tovább részletezve kifejtette, hogy jelenleg tizenketten vannak. A fentebb említett négy néven túl Fekete László, Stelli-Kis Sándor, a volt MDNP-s Radnai Ferenc, Horváth Tamás író, Reichelt János publicista, a volt KDNP-s Sós Károly, Szládek István vállalkozó és Borsi Endre is tagja az Új Világ Néppártnak. Pálinkás arra a kérdésre, hogy szívesen lenne-e az ellenzék miniszterelnök-jelöltje úgy reagált: „amennyiben más pártok is támogatják a személyemet, nem zárkózom el”. 

Tévesen közöltük az Új Világ Néppárt alapítóinak névsorát, tekintettel arra, hogy Stelli-Kis Sándor alapító nevét Stelli Kiss Istvánként tüntettük fel, amely azonban nem felel meg a valóságnak.

Cikkünket 2020. október 16-án, 16:00-kor frissítettük.

Összesen 257 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. október 19. 10:42
NEM "ZÁRKÓZOM EL" AZ ENSZ FŐTITKÁRSÁG ELŐL.....
satman11
2020. október 18. 12:20
A feladat adott. 2022-re 1-2 % konzervatív szavazat ellopása....ezzel 50% alá nyomni a jobboldalt....
pistapapa
2020. október 18. 10:28
Ez a lény a narancsos maffia legújabb "téglája" az ellenzéki oldalon. A tudatlan is tudja már,hogy nem növelni,hanem csökkenteni kell 1-ig a maffiával szemben álló erőt.
Budai Katalin
2020. október 17. 06:29
Fura egy hely lehet ez a kecskeméti piarista gimnázium. Kuncze is ott végzett, ahogy Pálinkás is. Van egy olyan mondás, hogy - megöregedett az öregség bölcsessége nélkül. 66 évesen ilyen hülyeséget csinálni! Sajnálom ezt a szerencsétlent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!