Aszfalt a futósáv helyére
A lakossági fórum után, látva felháborodást, az önkormányzat belement egy mini népszavazás megrendezésébe. A 444.hu júliusi cikkében számolt be arról, hogy Nagy Károly megígérte, az önkormányzat csak akkor valósítja meg a beruházást, „ha erről valamiféle konszenzus alakul ki”, ha az érintettek több mint a fele részt vesz a szavazáson, és a nemek lesznek többségben, elállnak az építéstől. Az utca 93 ingatlantulajdonosa közül 82 nemet mondott a tervre, az eredmény azonban nem állította le a vezetést. A önkormányzat a szavazás ideje alatt megterveztetett egy olyan, nyolcméteres szélességű utat, amelynek a megépítése legalább kétszáz fa és bokor kivágásával járt volna. A dokumentumhoz csatolt tulajdonosi hozzájárulás szerint a polgármester áldását adta arra is, hogy teljes szélességében aszfaltburkolat kerüljön az erdős futósáv helyére.
Kitört a háború, lehazugozták a helyiek érveit
A terv azonban nem emelkedhetett jogerőre, mert az utolsó pillanatban megtámadták a lakók. Szaniszlóék a nyár közepén előálltak egy kompromisszumosnak nevezett javaslattal, egy 4,2 méter széles, de autók által is járható, térkőborítású bicikliúttal. Amikor egyértelmű lett, hogy ezt sem sikerül lenyomni, kitört a háború. A kerület több százezer forintot költött egy olyan szórólapra, amely hazugságnak titulálta a helyiek által hangoztatott érveket – írta a 24.hu.
2015-ben egyébként a helyiek egyszer már sikerrel megakadályozták a Flór Ferenc utca leburkolását. Azt valóban a fideszes vezetésű önkormányzat kezdeményezte, de az ellenállást látva elállt a megvalósítástól.