Az újbudaiak véleményét is várják a déli vasút fejlesztéséről

2020. október 29. 10:05

Külön honlap indult a helyiek tájékoztatására.

2020. október 29. 10:05
null

A meglévő két vágány mellé egy vagy két új vágány épül Kelenföld és a Népliget között, a déli körvasúton, amely három metróvonallal is kapcsolatot teremtene (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5). Ha megvalósul a fejlesztés, a jelenleginél háromszor sűrűbben járhatnak a vonatok. A Déli Körvasút tervezett megújításáról már várják a környéken lakók véleményét, s egy honlap is indult az érintettek tájékoztatására – írja a PestBuda.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapot indított a Déli Körvasút projektről, amelyen az újbudaiak és a vasút mellett élők közölhetik véleményüket. A Kelenföld és Népliget közötti körvasúti fejlesztés legfontosabb célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között – közölte a BFK kedden az MTI-vel. Hozzátették: a déli körvasút a három metróvonallal (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5) is kapcsolatot teremtene.

A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés is. A BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, mit szeretnének a körvasút környezetében látni. Elsőként a lakóövezetbe legjobban beépült budai szakasz általános környezetrendezési tervezése kezdődik meg, az ezzel kapcsolatos kérdőív kitöltésére november 15-éig van lehetőség. Egy második körben már a konkrét tervezési döntésekben lehet majd véleményt alkotni – írták a közleményben.

A honlap címe: https://delikorvasut.hu/

Kép forrása: delikorvasut.hu

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyimiz
2022. február 09. 20:10
Ha nem szüntetik meg vasútközlekedést a Dunaföldvári hídon, akkor nem lenne szükség új vonalra Székesfehérvár- Kecskemét között.
OberEnnsinnen
2020. október 29. 10:34
És a Fő-Vá-Ros,,,... Ka-Rá-Csony,... ki van hagyva? Ebből facebookolás lészen, majd Gergely elmondja az Ez itt a lényeg-et.. Rádobja az atombombát a semmittevő és semmirekellő Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt mögött álló NER-lovag kormányra. Már megint lopni akarnak. Ő majd kidomborítja...
Secnir
2020. október 29. 10:23
"a vasút mellett élők véleményét arról, mit szeretnének a körvasút környezetében látni." sok mindent, de leginkább vasutat nem.
Knerten
2020. október 29. 10:21
És tömegközlekedéssel se jobb a helyzet, mert mindkét irányból minden csak félútig megy, tehát 4-5 átszállás a minimum a két városrész között.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!