Az SZFE oktatói vasárnap este reagáltak az új vezetés mondataira – nyilatkozatukat a 24.hu cikke alapján közöljük.
„Alulírottak, az Egyetem tanárai, ragaszkodunk a tanítás folytatásához. A rendkívüli szünetet szakmai és pedagógiai szempontból végtelenül károsnak tartjuk, munkajogi szempontból pedig aggályosnak, hiszen a rendelkezés megsérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 122. § (5) bekezdését is, mely szerint a munkáltatónak a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.
A munkáltató megsérti az Mt. 51. § (1) bekezdését is, amennyiben megpróbálja jogellenesen ellehetetleníteni az oktatók munkavégzését, hiszen a munkáltató köteles a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Ennek megfelelően az egyetemi épület lezárása, a tantermek bezárása, de akár az internet lekapcsolása is ezzel ellentétes munkáltatói magatartás.Mindezek figyelembevételével az SZFE oktatói közössége a rendkívüli őszi szünetre vonatkozó rendelkezést semmisnek tekinti, és a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatja a munkát az Egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint” – írják az oktatók.