Visszaadták a családnak a sülysápi második világháborús katonasírban talált gyűrűt

2020. szeptember 30. 14:51

A Békés megyében élő, 77 éves Nagy Imréné Nagy Jolán elmondta: szeretné apját a felesége, Eszter mellé temettetni.

2020. szeptember 30. 14:51
null

Felkutatta a Sülysáp határában a második világháború idején elesett katona családját, és szerdán visszaadta nekik az ottani sírban talált arany gyűrűt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Kovács Vilmos ezredes, az intézmény parancsnoka az átadás előtt tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: sülysápi helytörténeti kutatóktól kapták az információt, hogy a falu határában, a szántóföldön a második világháború alatt katonákat temettek el jelöletlen sírba. A sír nyári feltárásakor három holttestet találtak, egyiküknél egy arany karikagyűrű volt, amelybe az „Esztike 1942” feliratot vésték. Mivel a katonáknál nem volt semmilyen irat, amelynek alapján azonosítani lehetett volna őket, a múzeum a Facebookon kért segítséget az Eszter nevű nő megtalálásához.

Kovács Vilmos elmondta: a felhívást 15 ezren osztották meg és 1,5 millió ember látta. Jelentkezett az elesett katona családja is, így derült ki, hogy a gyűrű Nagy Endre Istváné volt, aki a második világháború idején ejtőernyősként teljesített szolgálatot, és társaival a védőállásban, a szovjetekkel vívott tűzharcban  halt meg 1944 novemberében. Az ezredes kiemelte: a rengeteg megosztás is azt mutatja, hogy óriási a táradalom igénye „a múlt rendbetételére”, arra, hogy a második világháború hősi halottjai megkapják a kegyeletet, méltó sírhelyre kerüljenek. A családdal egyeztetve katonai tiszteletadással újratemetik majd Nagy Endre Istvánt – tette hozzá. A katona felkutatását irányító Maruzs Roland alezredes elmondta: 2020 nyarán fémdetektorral vizsgálták át a sülysápi repceföldet. A feltáráskor a szakemberek előtt egy állásrendszer képe bontakozott ki, amelyben megtalálták három magyar katona maradványát. Mellőlük a többi között ejtőernyős jelvény került elő, valamint a gyűrű.

A levéltárban átvizsgálták a térségben eltűnt, meghalt ejtőernyősök úgynevezett „veszteségkartonjait”, azt, hogy szerepel-e valamelyiken a feleségnél „Eszter” név, de nem találtak ilyet. Ekkor fordultak az internetezőkhöz és a felhívás közzététele után „jó egy héttel” jelentkezett a család, azzal, hogy a gyűrű valószínűleg az ő hozzátartozójuké, az 1944. november 10-én hősi halált halt Nagy Endre István tizedesé, aki feleségével, Eszterrel 1942 áprilisában kötött házasságot. Az alezredes hozzátette: Nagy Endre István kartonján az szerepelt, hogy az isaszegi temetőben temették el, de végül ezt egyetlen más irat sem támasztotta alá. A másik két, nem azonosítható katona maradványait Sülysápon helyezik örök nyugalomra. A gyűrűt a főigazgató adta át Nagy Endre István lányának. A Békés megyében élő, 77 éves Nagy Imréné Nagy Jolán elmondta: unokaöccse látta meg a felhívást a gyűrűről. Hozzátette: szeretné apját a felesége, Eszter mellé temettetni.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2020. október 01. 20:44
Tisztelet a háborúban elhunyt hősi halottnak, és elismerés a becsületes honvédeknek, akik megtalálták a gyűrűt és eljuttatták az élő hozzátartozónak. Az orosz fronton az I. Vh-ban eltűnt dédnagyapámról sajnos semmit sem tudott meg a HM. Három árvát hagyott itt, gyermekei apa nélkül nőttek fel. Mivel nincs adat, így nem vagyok jogosult, hogy a helybeli háborús hősi halottak névtáblájára kiírassam a nevét.
u.cserkész
2020. október 01. 11:05
Nagybátyám ott, a Don-kanyarnál tűnt el. Vagy már itthon, amikor a hadifoglyokat haza engedték. Rákérdeztem a Hadtörténeti Intézetnél, de semmit sem tudnak róla.
56október
2020. szeptember 30. 17:51
Apám meg majdnem négyévi frontszolgálat és négy sebesülés után életben maradt. Egyszer kérdeztem tőle, hogyan. "Hogyan, hogyan - hát véletlenül!" Ne feledjük azokat, akiknek mást tartogatott a véletlen. Nyugodjanak békében.
anegy_
2020. szeptember 30. 16:13
Megható történet. A bezzeg nyugaton, ebből a történetből már 7 bőrt is lenyúztak volna, naná, hogy "ott" oscart-ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!