Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A SOTE rektora kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki.
„Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta: a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az elmúlt két hétben viszont Magyarországon is, minden megyében jelentősen nőttek a járványügyi számok. Kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki. Merkely Béla azt mondta, közösségi összefogással győzhető le a járvány. A legfontosabb a megelőzés: a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

(MTI)