Marco Rossi: Ez nem önteltség, pusztán nem kenyerem a számítgatás

2020. szeptember 16. 07:17

A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányával készített interjút a Tuttomercatoweb Radio. A beszélgetésben szó esett Szoboszlai Dominikről, a kapitányi munka sajátosságairól, a magyar válogatottnál alkalmazott hadrendről, sőt még Mario Balotelliről is – írta meg a Nemzeti Sport.

2020. szeptember 16. 07:17
null

A magyar válogatottat az NL-ben Oroszország, Törökország és Szerbia ellen csatába vezető Rossi mérlege pillanatnyilag negatív a mieink élén (nyolc győzelem, egy döntetlen, kilenc vereség), az ennek okát firtató kérdésre a kapitány így válaszolt: „Még az erősebb csapatok ellen is győzelemre készülünk. Ez nem önteltség, pusztán arról van szó, hogy nem kenyerem a számítgatás. A mai futballban kezdeményező, agresszív játékra van szükség. Nem szeretek beállni védekezni, aztán lesni az ellentámadás lehetőségét, ezzel szemben inkább letámadok, és igyekszem birtokolni a labdát. Állandóan ez a terv, csak sajnos mostanában szinte mindig nálunk magasabban jegyzett ellenféllel játszunk.

A kapitány elmondta: október 8. és 14. között három mérkőzést játszik a válogatott, ráadásul mindhármat idegenben (kezdődik a sor a bolgárok elleni Eb-pótselejtezővel Szófiában, majd jön a szerbiai és az oroszországi NL-meccs), ezért elképzelhető, hogy a megszokottnál több játékosnak küld meghívót. „Egyébként a huszonötös keret nagyjából felét Magyarországon futballozó játékosok teszik ki, igaz, a kezdőcsapatban rendszerint többségben vannak a légiósok” – mondta Rossi.

Ami pedig Szoboszlai Dominiket illeti, Rossi jellemzése szerint a magasságához képest gyors játékosról van szó, aki átlátja a játékot, mindkét lábával kiváló, a jobbja átlagon felüli, „és évek óta nem láttam akkora gólt, amekkorát a törököknek rúgott nemrég”. S hogy merre vezet a játékos útja? „Vele és az ügynökével is beszéltem, az elképzelésük az, hogy Szoboszlai addig marad Salzburgban, ameddig nem nyílik lehetősége úgy elszerződni egy másik ország erősebb csapatához, hogy a felkészülés rajtjától ott legyen, és semmilyen huzavona se hátráltassa a beilleszkedését. A tehetsége és a személyisége is alkalmassá teszi arra, hogy egyszer a Serie A-ba igazoljon. Nem hibázna, ha ott tökéletesítené a tudását.

Rossi 2005–2006-ban a tizenéves Mario Balotelli edzője volt a Lumezzanéban, így az olasz kollégák róla is kérdezték – pontosabban arról, miért nem futott be magasabb ívű karriert a jelenleg a Brescia keretéhez tartozó 30 éves támadó. „Egykor maga volt az őserő, egyedül is elbánt két védővel. Már régóta csak a távolból figyelem őt, és az a benyomásom, hogy menet közben valahol elveszítette a motivációját, márpedig anélkül sem a futballban, sem az életben nem tudsz előrelépni. Ha ismét lesz valami, ami hajtja, visszakapaszkodhat a csúcsra. Az ő ideje is fogy, de a korral előnyök is járnak.

(Nemzeti Sport)

Fotó: Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a Puskás Arénában 2020. szeptember 5-én, a Nemzetek Ligája másnapi Magyarország-Oroszország mérkőzése előtt. MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. szeptember 16. 15:11
SOK sikert! MAGAM is úgy gondolom, Szoboszlainak a Seria A lenne a legjobb, következő lépés! ÉPPEN a Bundesliga sem lenne számára negatív húzás, DE ANGLIÁT messze kerülje el!
Senior
2020. szeptember 16. 11:02
"Serie A-ba igazoljon." Ott eddig minden magyart bedaráltak. Lipcsébe, legalább együtt lenne a három épkézláb magyar.
OberEnnsinnen
2020. szeptember 16. 09:59
Amíg be nem fagyasztódik a motíváltsága, addig, Hajrá, Marco!
nikonos
2020. szeptember 16. 08:57
nagyon önfejű és sértődékeny, de ha hagyják dolgozni, jó csapatot fog építeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!