A Jobbik szerint önálló családügyi minisztériumra lenne szükség
Lukács László György (Jobbik) gratulált Novák Katalin miniszteri kinevezéséhez, ugyanakkor azt mondta, szerinte inkább egy önálló családügyi minisztériumra lenne szükség. Közölte, a Jobbik mindig elismerte a kormány jó intézkedéseit, de rámutattak azokra a területekre is, ahol több bátorságra lett volna szükség. A Jobbik is azt szeretné, hogy a magyar családoknak minél jobb legyen – mondta, hozzátéve: szerintük is demográfiai fordulatra lenne szükség, de tudják, hogy ez nagyon hosszú folyamat.
Szabó Tímea szerint nem hatékonyak az intézkedések
Szabó Tímea (Párbeszéd) azt mondta, „pártokon felülemelkedve mindannyiunknak az az érdeke, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon”. Szerinte ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy még mindig csökken a születések száma. Úgy vélte, Novák Katalin optimistább, mint amit a számok mutatnak. Azt mondta, nem látja, hogy az elmúlt tíz év kormányzása meghozta volna a várt eredményt. Megjegyezte ugyanakkor, Novák Katalin befektetett energiáját elismeri, de nem tartja hatékonynak az eddigi intézkedéseket. Igazi problémának mondta, hogy nem születnek meg az első és a második gyerekek, továbbá az egyszülős családok anyagi helyzetét is rossznak tartja, sokan élnek közülük szegénységben.
Megugrott a házasságkötések száma