Simicskó: A haza védelme nemzeti ügy

2020. augusztus 04. 17:00

Honvédelmi sporttáborban, kadétok előtt tartott beszédet a KDNP parlamenti frakcióvezetője.

2020. augusztus 04. 17:00

A haza védelme nemzeti ügy, „mindannyiunk közös ügye, bármilyen korosztályhoz tartozzunk, bármilyen pártállásúak is legyünk” – hangoztatta a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke kedden, a Székesfehérvárhoz tartozó börgöndi repülőtéren rendezett honvédelmi sporttáborban.

Simicskó István a repülőtáborban tartózkodó húsz kadét előtt tartott beszédében Kossuth Lajost idézve hangsúlyozta: a haza védelme mindennapos szolgálat, minden nap tenni kell annak érdekében, hogy a hazát, a szülőföldet megvédjék mindenféle bajtól, veszélytől.

Emlékeztetett arra, hogy honvédelmi miniszterként ő indította el a kadétképzést, amelynek célja, hogy a fiatalok megfelelő képességet, tudást kapjanak, amivel képesek megfelelni a jelenkori és a jövőbeni kihívásoknak. Óriási dolognak nevezte, hogy polgári gimnáziumok a haza védelme ügyében egy-egy osztályt indítanak, és az ott tanulókat különleges adottságokkal vértezik föl.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. augusztus 05. 10:40
Ez igaz, de 12+44 db tank nagyon kevés lesz rá. Minimum 200 db Leopard A2 tipusú tankra lenne szükség, meg vagy 100 db PzH 2000 önjáró lövegre, és vagy 700-800 db gyalogsági harcjárműre....
3M..
2020. augusztus 04. 18:50
Sajnálatos hogy Kövér László az ellenzéket és a szimpatizánsait, nem tekinti a nemzet részének. Szebb Jövőt!
MUHAHA.
2020. augusztus 04. 17:30
Köszönjük, hallatja a hangját a Fideszes korrupcióval szemben! Muhaha!
krotak
2020. augusztus 04. 17:28
Meghallgattam az Info Rádió Aréna c. műsorában a vele készült interjút. Egyike azoknak, akiknek köszönhetően jó úton halad az ország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!