Nyugdíjba vonul a Nemzeti Választási Iroda elnöke

2020. augusztus 25. 11:29

Az NVI új elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre.

2020. augusztus 25. 11:29

Augusztus 31-i hatállyal lemondott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöki tisztségéről Pálffy Ilona és nyugdíjba vonul – közölte az NVI kedden az MTI-vel. Mint írták, Pálffy Ilona kedden találkozott a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőivel és ismertette velük lemondó nyilatkozatát. Pálffy Ilona az NVI elnöki tisztét az iroda megalakulása, 2013. május 24-e óta tölti be. A választási eljárásról szóló törvény alapján az NVI új elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre. A tájékoztatás szerint a frakciók képviselőivel történt megbeszélésen szóba kerültek az NVI-nek a választási eljárásról szóló törvényt, illetve az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényt érintő javaslatai is.

Az egyik javaslat szerint Pest megyében változna a 12 országgyűlési egyéni választókerület beosztása úgy, hogy a választókerületek lakosságszámának átlagtól való eltérése ne haladja meg a törvényben rögzített értéket. Az NVI egy másik javaslata szerint felfüggesztenék azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a regisztrációját, akik a megelőző időszakban - visszafelé számítva a második országgyűlési választásig - nem küldtek vissza levélszavazási iratot, és más formában sem léptek kapcsolatba a Nemzeti Választási Irodával. Ezek a választópolgárok mindaddig nem kapnának újabb levélcsomagot, „amíg nem adnak hírt magukról” a választási iroda felé.

Az NVI javasolja továbbá, hogy az átjelentkezők számára kijelölt szavazókörök alszavazókörökre legyenek bonthatók, így ugyanazon épületen belül több külön teremben, gyorsabban történne a szavazás. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően átdolgozásra kerülne a választási plakátok szabályozása, rögzítve az ingyenesen elhelyezhető plakátok számára biztosítandó felületeket és ugyancsak az Ab határozata alapján változna a vissza nem vitt ajánlásgyűjtőívek szankcionálási rendszere is.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenczeCZ
2020. augusztus 25. 18:26
Megszolgálta:-(
Héja
2020. augusztus 25. 15:30
Az NBV elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Miről visong az mszp?
szilamérné
2020. augusztus 25. 15:11
Nyugodt nyugdíjas éveket kívánok neki, kiváló, segítőkész szakember.
Pelso j.
2020. augusztus 25. 14:29
Érdemei elismerése mellett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!