Keresztes László Lóránt: A teljes vízügyi szektor az összeomlás szélére került

2020. augusztus 08. 11:35

Az LMP szerint a teljes vízügyi szektor az összeomlás szélére került, ezért azonnali kormányzati segítségre van szüksége – mondta a párt frakcióvezetője szombaton.

2020. augusztus 08. 11:35

Az LMP szerint a teljes vízügyi szektor az összeomlás szélére került, ezért azonnali kormányzati segítségre van szüksége – mondta a párt frakcióvezetője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón. Keresztes László Lóránt a Magyarország előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak nevezte a vízügyi ágazat gondjait. Példaként említette, hogy egyre gyakoribbá váltak a csőtörések és az ivóvíz minőségével kapcsolatos problémák. Kiemelte, a kabinetnek ki kellene vezetnie a közműadót, amely gyakorlatilag megbénítja a szolgáltatókat, ellehetetleníti a felújításokat, tapasztalt szakemberek pályaelhagyását eredményezte.

Az LMP politikusa szerint 15 éves távlatban mintegy 1500-3000 milliárd forintot kellene fordítani a vízügyi karbantartásokra, a kormány azonban csak mindössze évi 1,5 milliárd forintot biztosít erre a célra. Keresztes László Lóránt szerint tovább nehezíti a szektor helyzetét, hogy a kabinetben nincs egy kézben a vízügyi ágazat irányítása.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Da Vinci
2020. augusztus 09. 07:24
,,Nem véletlen tehát, hogy 2010-et követően a víz kiemelkedő nemzeti jelentőségét felismerte a politika. Megindult a meggyengült alapok újjáépítése: A víz megjelenik az Alaptörvényben, nevezetesen az, hogy a vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége, továbbá, hogy a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését Magyarország - számos más egyéb joggal egyetemben - az ivóvízhez való hozzáférés, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő. a vizek és vízilétesítmények tulajdonjogának kétharmados szintű garantálása a nemzeti vagyontörvényben, a víziközmű szolgáltatásról szóló törvény, majd ennek nyomán a viziközművek integ-rációja, az ésszerű üzemméretek kialakítása, a vízgazdálkodásért való kormányzati felelősség fokozatos integrálása a Belügyminisztériumba, 2015-ben érzékelhető kimozdulás a finanszírozás tekintetében is (212 fős létszámkeret-bővítés a közalkalmazotti körben, szerény, de növekvő fenntartási források biztosítása). A munka azonban nem befejeződött, hanem elkezdődött, amit leginkább az fémjelez, hogy a Kormány döntést hozott a Nemzeti Vízstratégia különös tekintettel a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó cselekvési program, a Kvassay Jenő Terv elkészítésére. A Nemzeti Vízstratégiának vagyis a Kvassay Jenő Tervnek a helyzetelemzésből a kihívások és hajtó erők elemzéséből, a vonatkozó nemzetközi ajánlások és jogszabályok figyelembevételéből kiindulva be kell mutatni azt a víziót, amit Magyarországnak hosszú távon el kell érnie. Ezt a víziót azonban rövid, közép és hosszú távú cselekvési programmá kell lebontani, hogy a végrehajtáshoz szükséges építkezés szervezeti, jogi és erőforrás szükségleti feltételei fokozatos és tudatos munkavégzés mellett biztosíthatóak legyenek.,, Ázsiában, a Közel-Keleten és a balkáni térségben is érdeklődnek a magyar vállalatok által kiépített öntöző- és csatornázási, illetve szennyvíztisztítási rendszerek, valamint az általuk képviselt mérnöki tudás iránt. Hazai és uniós támogatással összesen 8,1 milliárd forintot fordítottak az árvízvédelmi biztonság növelésére a Felső-Tiszán. Egyik kiemelt futó projektünk "Az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében (a továbbiakban: LIFE-MICACC)" nevet viseli. A LIFE-MICACC projekt keretében, a vízgyűjtő gazdálkodási tervezésért és a legfontosabb vízgazdálkodási elvek és jó gyakorlatok érvényesítéséért, az OVF felel. Az OVF legfőbb szerepe a projekt vízgyűjtő szintű előkészítésében való részvétel, illetve a helyszínek felmérésében való részvétel, a problémák összegyűjtése és értékelése, valamint hozzájárulás a megvalósíthatósági tanulmányokhoz. Az OVF biztosítja továbbá, hogy a természetes vízmegtartó megoldások (angolul: Natural Water Retention Measures) megvalósítása során a vízgazdálkodási aspektusokat és a tervezési előírásokat folyamatosan figyelembe vegyék. Mindenkin, a vízügyeseken is segít a kormány. Rajtad viszont nem lehet segíteni. A csoda tevés, kissé hosszabb folyamat.
zakar zoltán béla
2020. augusztus 08. 15:13
xdrt5z67uikímyn xcvb,zétőe4üwöaiyuzbg gmtke4oyiuj
luisbathhelena
2020. augusztus 08. 14:09
Csaxolok hülyegyerek h vizugy alatt Mon a vizugy igazgatóságok és működésűk értendő (folyók tavak árvíz hajózás stb) Amire te gondoltál az a vizkozmuvek rendszere. Ugyan van a kettő között osszefugges de messze nem ugyanaz...
Eden77
2020. augusztus 08. 13:09
Komolytalan. 1500-3000 milliád. Most akkor mennyi? 1500 vagy a duplája? Azt se tudja mit beszél. A fejében összeomlott minden szektor....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!