Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

„Mondjon már le ez az ember, ha maradt benne némi erkölcsi érzék, tűnjék, elég volt ebből az arcpirító komédiából” – fogalmazott a filozófus.

„László Imre azonnal mondjon le” – szólította fel csütörtöki véleménycikkében Tamás Gáspár Miklós (TGM) a DK-s politikust. A HVG-n megjelent publicisztikában a filozófus úgy fogalmazott: „ez lehet az egyetlen következménye annak, amit dr. László Imre újbudai polgármester mondott”.
TGM hozzátette: „föltéve, hogy ez az Európai Unió, az Európa Tanács és az ENSZ tagállama, amelyben legalább a NEM szélsőjobboldali politikai szervezetek nem dicsérik Hitlert” – fogalmazott.

A filozófus írása végén úgy összegzett: „mondjon már le ez az ember, ha maradt benne némi erkölcsi érzék, tűnjék, elég volt ebből az arcpirító komédiából”.
Címlapkép: Földházi Árpád