Kocsis: A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat

2020. július 12. 07:52

Kocsis Máté szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség, minden olyan gyermekvédelmi szabályt, vonatkozó jogszabályt át kell nézni, amely segíti azt, hogy a pedofil bűncselekmények – legyenek azok közvetett vagy közvetlen módon elkövetettek – elkövetőit elriasszák. A pedofil bűncselekmények azok, ahol önmagában a gondolat is büntetendő kellene, hogy legyen – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

2020. július 12. 07:52
null

A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté – a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – Kaleta Gábor volt perui nagykövet tettéről azt mondta, az ügy rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem mindig megfelelő, illetve elég nagy a bírói mérlegelés lehetősége. Hangsúlyozta, átfogó problémáról van szó, nem egy konkrét szexuális bűncselekmény történt egy vagy több gyermek sérelmére, hanem az elkövető számítógépén találtak több ezer fényképet. A probléma sokkal szerteágazóbb és kiterjedtebb annál, mint hogy leegyszerűsítsék a gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekménynek, és a jelenséggel szemben minden eszközzel fel kell lépni – emelte ki.

Kocsis szerint már a gondolat is büntetendő kellene, hogy legyen

Ezért Kocsis Máté szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség, minden olyan gyermekvédelmi szabályt, vonatkozó jogszabályt át kell nézni, amely segíti azt, hogy a pedofil bűncselekmények – legyenek azok közvetett vagy közvetlen módon elkövetettek – elkövetőit elriasszák. A pedofil bűncselekmények azok, ahol önmagában a gondolat is büntetendő kellene, hogy legyen – fogalmazott a frakcióvezető. Kitért arra: a gyermekek az internet térhódításával olyan veszélyben vannak, amit sokan nem is tudnak felmérni. Ezért – két kisgyermek apjaként – számos más szülőhöz hasonlóan maga is ragaszkodik ahhoz, hogy azok, akik pedofil bűncselekményre képesek vagy ilyen fényképeket használnak fel saját célokra, minél előbb minél szigorúbban az igazságszolgáltatás elé kerüljenek.

Kocsis Máté problémásnak nevezte azt is, hogy Kaleta Gábor ügyében a bírósági ítélet miért ennyire gyenge, és az ügyészség miért nem fellebbezett súlyosbításért. Ezek mind olyan kérdések, amiket körül kell járni, és a legnagyobb figyelemmel kell megalkotni majd az új szabályokat – hangsúlyozta. Felvetette, hogy ha szükséges, akkor ki kell zárni bizonyos esetekben a bírói mérlegelés lehetőségét, mert abban nincs vita, hogy ez az ítélet mindenkit felháborított, aki jóérzésű ember.

Átfogó gyermekvédelmi csomag készül

Az irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoportba számos gyermekvédelmi szakembert, szakjogászt, büntetőjogi szakjogászt, az illetékes minisztériumok vezetőit, munkatársait, illetve a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjainak kompetens politikusait is bevonják. Kocsis Máté szerint körülbelül egytucat jogszabályt kell érinteni, amelyeket nemcsak egy ügy kapcsán tekintenek át, hanem egy átfogóbb, szélesebb körű gyermekvédelmi csomag részeként.     Emlékeztetett: az elmúlt években már születtek jogszabályok ebben a tárgyban. Példaként említette, hogy 2014-ben a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében kizárták az elévülési időt, illetve születtek arra is jogszabály-módosítások, hogy ha valaki gyermekekkel kapcsolatos munkát végez, és ilyen minőségben követi el ezeket a bűncselekményeket, azokat végleges hatállyal el lehessen tiltani a foglalkozásuktól. Azonban egyrészt ezekben az ügyekben is megmaradt a bírói mérlegelés lehetősége, másrészt sokkal szélesebb a probléma, minthogy erre leegyszerűsítsék. Sokan és sokat fognak azon dolgozni, hogy a gyermekek védelme szempontjából minden területre kiterjedő szabályozást alkossanak meg – ígérte Kocsis Máté.

A műsorban arról is beszéltek, hogy annak kapcsán is történt jogszabálymódosítás, amikor a közelmúltban egy börtönből szabadult apa a láthatáson megölte gyermekeit. Az élet gyorsan változik, és olyan sok veszélynek vannak mind erkölcsi, mind pedig fizikai értelemben kitéve a gyermekek, hogy ezekre folyamatosan reagálni kell – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Szomorú tendenciának nevezte, hogy a világ durvul, és „egyre betegebb” történeteket hallani. Ezzel szemben a jog eszközével védekezni kell, a parlamentnek nincs más választása, mint hogy folyamatosan szigorít – hangsúlyozta Kocsis Máté.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. július 13. 16:18
Azok emlékére, akik sohasem lehettek gyermekek "Én egyéves kislány voltam bársonypuha, mosolygós álmokkal. Én kisfiú és öt. Én sem lehettem tizennégynél több. Nekem heroint adtak. Engem anélkül kínoztak. Az én testemet széjjelszakították. Az enyémet kéjek közt elpusztították. Én test vagyok, eldobott kacat. Én magamon kívül vagyok csak szabad. Én nem sírok, én nem beszélek. Én mindig remegek, mert mindig félek. Én azt kívánom, hogy legyen már vége! Én azt, hogy ki bántott, hulljon annak vére! Én azt, hogy radírozzák ki itt ezt az egészet! Én azt, hogy hinni tudjak megint a tündérmesékben!" Földi hatalmak embertelenségből mutatnak példát. Kiszolgáltatott gyengék között keresik a prédát.
Crusader
2020. július 12. 22:33
https://vadhajtasok.hu/2020/07/12/a-baloldali-korokben-van-a-legtobb-pedofil-geci A baloldal a pedofilok gyűjtőhelye.
packó_
2020. július 12. 18:29
Ki ez a rintintin nevű nicknevű állat, nem tudja valaki?
MayorAnna
2020. július 12. 17:23
Képmutató szar vagy Kocsis. Kimenekítettétek titokban a pedofil nagykövetet. Titkosítani akartátok 10 évre az ocsmányságát. Ejnyebejnye törvényeket tartottatok hatályban sok éven át, jogászokként, most meg jössz ilyen fassággal, hogy már a gondolatát is büntetni kell. kiköp
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!