Életmentő beavatkozásra is sor került – ennyi embert láttak el a mentők az augusztus 20-i fővárosi rendezvényeken

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Nincs köze az OMSZ-hez az MSZP videójában feltűnő nőnek – írta közösségi oldalán a Mentőszolgálat.
A hétvégén az MSZP a közösségi oldalára töltött fel egy videót, amiben Korózs Lajos beszélgetett egy a felirat szerint mentőápolóval, aki Németh Athinaként mutatkozott be és a koronavírus miatti kórházi ágykapacitással kapcsolatos, horrorisztikus történeteket mesélt el.
A történet ezután nem várt fordulatot vett, ugyanis az OMSZ is kiadott egy közleményt a saját közösségi oldalán, amiben azt írják, hogy a videóban látható nőnek nincs köze a szolgálathoz. Úgy fogalmaznak: „Felháborodást váltott ki a mentődolgozók közt egy internetre feltöltött videó, melyben egy »főállásban mentőtiszt«-ként bemutatott nő nyilatkozott az általa ellátott betegekről az Országos Mentőszolgálat székháza és mentőautói előtt forgatott képsorok között. Az állítása szerint »43 éve mentősként dolgozó« N. Athinát furcsa módon egyetlen megkérdezett mentős sem ismeri és nem szerepel sem az Országos Mentőszolgálat, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem.”