Idén 95 milliárd forintot fordít a kormány útfelújításokra

2020. március 05. 13:03

Ebből az összegből 187 útfelújítási projekt valósul meg 582 kilométeren – hangsúlyozta az ITM államtitkára.

2020. március 05. 13:03

2020-ban 187 útfelújítási projekt valósul meg 582 kilométeren, 95 milliárd forintból – mondta az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Zsámbékon, sajtótájékoztatón. Mosóczi László elmondta, hogy 2010 és 2019 között több mint 6000 kilométernyi utat hoztak rendbe 755 milliárd forint értékben. 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 út minősége javult meg 2400 kilométeren. Tavaly a Magyar Közút Zrt. beruházásaiban országszerte közel 160 utat sikerült megújítani, 500 kilométeren 65 milliárd forintból – fűzte hozzá az államtitkár.    

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy két éve indult és tavaly minden eddiginél nagyobb ütemben folytatódott az M1 autópálya rendbetétele, és 2020 végéig Budapest és Tatabánya között mindkét irányban összesen 71 kilométernyi szakasz helyreállítása fejeződik be 22 milliárd forintból. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a tél látszólag enyhe volt, de a változékony időjárás miatt tavaly november 10-étől eddig több ezer tonna aszfaltot dolgoztak be a 32 ezer kilométernyi országos közúthálózat burkolati hibáinak ideiglenes megszüntetésére.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ORLON
2020. március 06. 09:36
Az M5-M6 konzorciumnak pedig kifizet az állam évi 100 milliárdot még 20 évig . MSZP-SZDSZ PPP megoldás . Lehet választani melyik a jobb?
3M..
2020. március 05. 15:35
A Fidesz biztosan nem. Rákosi és Kádár viszont nagy építő volt. Újjáépítették a porig rombolt Magyarországot. Szebb Jövőt!
3M..
2020. március 05. 14:14
A házam előtti utat, utoljára Kádárék tették rendbe. Ma, 2020-ban is földúton kell sajnos járjak, ahol a szép autómat képtelenség tisztán tartani. Ennyit a Fideszről. Szebb Jövőt!
nick89
2020. március 05. 13:26
Idén 95 milliárd forintot fordít a kormány útfelújításokra, de ennek döntő része alkotmányos költség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!