Visszatérhet a válogatottba Nikolics

2020. február 10. 16:13

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyitott arra, hogy egyeztessen Nikolics Nemanjával visszatéréséről a válogatottba.

2020. február 10. 16:13

„Az ajtó minden olyan játékos előtt nyitva áll, aki fizikai, taktikai, technikai szempontból alkalmas és kész arra, hogy a nemzeti csapatot segíteni tudja. Ez alól sem Nikolics, sem más nem kivétel, így amennyiben találkozni szeretne velem, akkor erre én is nyitott vagyok” – idézte az MLSZ honlapja az olasz szakvezetőt.

A 32 éves csatár legutóbb 2018. március 27-én a Skócia elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban, majd május 3-án – az amerikai Chicago Fire játékosaként a nagy távolságra való tekintettel – lemondta a válogatottságot. Vasárnap este az M4 Sport Góóól! 2 című műsorában azt mondta, hogy szívesen egyeztetne Rossival a válogatottságról.

Marco Rossi a tervek szerint március 16-án hirdeti ki keretét a bulgáriai Eb-pótselejtezőre. A magyar válogatott, amely négy éve pótselejtezőn harcolta ki az Eb-részvételt, győzelme esetén a Puskás Arénában fogadja az Izland-Románia párharc továbbjutóját. A második összecsapás győztese kijut a nyári kontinensviadalra, amelynek egyik helyszíne Budapest lesz.

(MTI)

(A kép forrása: m4sport.hu)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2020. február 11. 13:36
Albert Flóri is visszajöhetne, ha még élne. Isten nyugosztalja a Császárt! Játéktudásban még holtában is felülmúlja ezeket...
A teremburáját
2020. február 11. 07:54
A 27 válogatottsága alatt mit ért el, hány gólt lőtt, hány gólpasszt adott?
Senior
2020. február 10. 17:20
Nemanja fel.
néhai Ch.Pilot
2020. február 10. 16:40
Nemcsak Puskás Akadémiánk van, hanem pár klubunk is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!