Csenyéte: a mentősök szerint már a hívásnál szidalmazták őket

2020. január 26. 17:29

Ezért várták meg a rendőröket.

2020. január 26. 17:29

Amint beszámoltunk róla: haláleset történt Csenyétén. A borsodi falu polgármestere a mentősöket okolja, állítása szerint a mentősök a rendőrök nélkül nem mentek be a cigányok közé, a várakozás ideje alatt pedig meghalt a beteg.

Az Index megkereste az Országos Mentőszolgálatot az üggyel kapcsolatban, akik a következőt reagálták a portálnak:

A jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében. A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk. 

A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni. A veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk.   

A hátrányos megkülönböztetés vádját visszautasítjuk, a mentők fontos alapértéke az egyenlőség, az a hivatásunk, hogy a lehető legjobb ellátást minden rászoruló számára egyformán biztosítsuk.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. január 27. 09:47
Egyetlen mentős sem akar úgy járni mint Szögi Lajos!
Vakfolt
2020. január 27. 09:22
Ha az ilyen húzásokból sem tanulnak a cigányok, akkor nem kell őket ellátni. Mi az már, hogy csak rendőrrel lehet közéjük menni. Önszegregáció. És egy sem volt, aki felkapja és bevigye a kórházba? A hülye szarakodás közben pedig meghalt egy ember. Ez már a huszonegyedik század!
Senye Péter
2020. január 27. 09:21
Rendszeresíteni kellene, hogy bizonyos helyekre a mentősökkel rendőrök is külön hívás nélkül kivonuljanak.
olajfa1
2020. január 27. 09:10
A "Csenyéte- polgármesternek" MEG KELLENE ÉRTETNIE A HELYIEKKEL, HOGY NEM LEHET BÁRKIT MEGLINCSELNI! Talán a Csenyéte-i polgármesternek ezzel kellene kezdenie a tevékenységét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!