Hozzátette: ezt követően a képviselőtestületi tagokra leadott szavazatokat, majd a megyei közgyűlési voksokat számlálják össze. A nemzetiségi szavazatokat vagy a választás éjszakáján vagy másnap számolják össze. Mint mondta, várakozásaik szerint október 13-án este 8 órától érkeznek az első eredmények, amelyeket közzétesznek a www.valasztas.hu oldalon.
Pálffy Ilona szólt arról is, hogy a nemzetiségi választók idén a nemzetiségi szervezetek kérésére nem külön szavazókörben szavaznak majd, hanem a lakóhelyük szerinti szavazókörben. Az NVI elnöke elmondta: ez lassíthatja a szavazást, ugyanis így a nemzetiségi választópolgároknak adott eseten akár hat szavazólapot – hármat az önkormányzati választásra, hármat pedig a nemzetiségire – kell kitölteniük, ráadásul a nemzetiségi szavazatokat tartalmazó borítékokat le is kell zárnia a választópolgárnak.
Mint mondta, fennáll a veszélye annak, hogy a szavazólapok „összekeverednek”, ezért utasította a helyi választási irodákat: a szavazást úgy szervezzék meg, hogy előbb az önkormányzati választás fehér szavazólapjait adják át a választóknak, majd – miután kitöltötték és leadták azokat – a zöld színű nemzetiségi szavazólapokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a polgármester- vagy képviselőválasztás szavazólapjai „bekerülnek” a nemzetiségi szavazatok közé, azokat álláspontjuk szerint érvénytelennek kell tekinteni.