A program harmadik és negyedik pillérében nappali képzésből már kikerült, de a tutoriális pályán maradt, bel- és külföldi kutatói ösztöndíjakra jelentkező szakértők pályázatait várják. Csepreghy Nándor szerint a klímaváltozás lehetséges hatásairól sokan beszélnek, de kevesen cselekszenek, noha mindenkinek lenne feladata. Az igazgató úgy véli, hogy Magyarországnak tudományos alapossággal készült megoldásokat kell adnia a környezeti kihívásokra válaszul.
Horváth Zita helyettes államtitkár már rövid távon is kiemelkedő tudományos eredményekre számít. A program jelentősége túlmutat önmagán, hiszen a klímavédelmi problémák megoldásához, és a fiatal magyar szakemberek pályakezdéséhez egyaránt hozzájárul – tette hozzá.
A programhoz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Soproni Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csatlakozott.