Mándi László, a Momentum debreceni elnöke azt mondta, hogy „a jelöltet kilencéves önkormányzati képviselői gyakorlata, frakcióvezetői és pénzügy bizottsági elnöki munkája teszi alkalmassá, hogy a három párt közös jelöltjeként induljon a városvezetői posztért.”
Kőszeghy Csanád Ábel hozzátette: „hárompárti szövetségük továbbra is nyitott más pártok, illetve civil szervezetek előtt, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra.” Ugyanakkor jelezte: az MSZP-vel és a DK-val „zátonyra futottak” a korábbi tárgyalások, további egyeztetéseknek a két parlamenti párt helyi szervezeteivel „nem látják értelmét”.
(MTI)