A főügyészség közleménye kitér arra is, hogy mindez nem érinti a Gy. Tamás elleni büntetőeljárást. A vele szembeni érdemi ügyészi döntés meghozatala folyamatban van. Mivel pedig a gyanúsított a legenyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt többször járt külföldön, ahonnan mindig visszatért, a Fővárosi Főügyészség nem látta indokoltnak a kényszerintézkedés meghosszabbítását, továbbá intézkedett az óvadék visszaszolgáltatásáról is.
Fenyő Jánost 1998. február 11-én este géppisztollyal ölték meg Budapesten, a II. kerületi Margit utcában a gépkocsijában. A rendőrség idén júniusban közölte, hogy lezárta a Fenyő-gyilkosság vizsgálatát. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amit Jozef Rohác hajtott végre.
Jozef Rohácot a bíróság néhány éve a Fenyő-gyilkosság és az 1998. július 2-ai Aranykéz utcai négy halálos áldozatot követelő robbantás elkövetőjeként jogerősen életfogytiglanra ítélte, ám a Fenyő-gyilkosság háttere, a felbujtó személye akkor még ismeretlen maradt. A nyomozás során 2017-ben merültek fel új bizonyítékok, melyek alapján sikerült azonosítani a bűncselekmény többi elkövetőjét – közölte júniusban a rendőrség.