KDNP: Az európai, keresztény civilizáció megőrzéséről kell dönteni

2019. május 03. 16:10

Nem valaki ellen, hanem valami mellett kell dönteni május 26-án – jelentette ki a KDNP országgyűlési képviselője.

2019. május 03. 16:10

Európa jövőjéről, az európai keresztény civilizáció és kultúra megőrzéséről döntünk a május 26-ai európai parlamenti választáson, amelynek így minden korábbi EP-választásnál nagyobb tétje van – mondta Somogy 2-es, barcsi központú választókörzetének kereszténydemokrata parlamenti képviselője Nagyatádon pénteken.

Szászfalvi László sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ma már nem jobb és bal, hanem bevándorláspárti és bevándorlásellenes politikai erők csapnak össze egymással, ezért is rendkívül fontos, hogy minél többen vegyenek részt a voksoláson és támogassák Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos bevándorlásellenes programját. Közölte, a programot választókörzetében már tízezren támogattak aláírásukkal, az aláírásgyűjtést folytatják.

„Mi nem valakik ellen, hanem valamiért harcolunk, egy értékrend mellett állunk ki: azt szeretnénk, ha az unokáink is olyan keresztény civilizációban, kultúrában élhessenek, amit mi megtapasztalhattunk” – fogalmazott. Hozzátette, erős Európát szeretnének, amely a nemzetek Európája és nem egy migránskontinens. Ehhez össze kell fogni, és minden erőt mozgósítani – mondta Szászfalvi László.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2019. május 04. 22:48
"KDNP: Az európai, keresztény civilizáció megőrzéséről kell dönteni" Hogy a KDNP-nek mi a kereszténység, azt jól mutatja, hogy Semjén Zsolt hobbiból, élvezetből öl állatokat.
brabant89
2019. május 04. 07:21
Európai civilizáció: egyéni szabadság, szólásszabadság, hatalommegosztás, igen, kereszténység: nem.
Gombóc XVI. Artúr
2019. május 03. 22:45
Ásít, legyint, tovább megy...
Pelso j.
2019. május 03. 18:37
Nahát. A politikai termékként, eszközként fel és kihasznált, a kereszténységet és a hívőket forintosító kdnp megszabja, hogy miről kell dönteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!