Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja elmondta, az elmúlt három évben 10 ezer kilakoltatás volt Magyarországon. A kilakoltatás előszobája a hajléktalanságnak és az országban félmillió ember retteg attól, hogy elveszíti otthonát – tette hozzá. Bírálta, a hajléktalanság kriminalizálását, a devizahiteles törvényeket, sürgette a hitelszerződések semmissé nyilvánítását és azt mondta, az Orbán-kormányt terheli „ez az egész súlyos történet”. Azt is firtatta, milyen morálra vall az, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz európai parlamenti listavezetőjének ügyvédi irodája védi a bankokat a hitelkárosultakkal szemben.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közölte, üzeni a kormánynak, nem azok a csalók, akik felvették a devizahiteleket, hanem azok, akik cserbenhagyták őket. Cserbenhagyás az, hogy pár embert kimentenek, a többséget pedig benne hagyják a pácban – hangoztatta, hozzátéve: a Fidesz-KDNP erkölcsileg megbukott.
Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője szerint a Kúria mindent elkövetett, hogy a devizahiteles szerződéseket megmentse. A Kúria azért felelős a most is folyó végrehajtásokért, mert nem lett volna joga kidobni a fogyasztóvédelmi elveket – hangoztatta.