Orbán Viktor is reagált Magyar Péter szavaira: nem teszi ki a kirakatba, amit kapott (VIDEÓ)
Nem a Tisza árad, hanem „a közönségesség és a durvaság”.
Amikor megválasztottak a Nemzeti élére, talán csak az ugandai színházi szaklap nem fasisztázott és homofóbozott le, mert azt állították, közösséget vállaltam az Orbán-rezsimmel.
„Zajlik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó. A nyugati színházak bojkottálják még a rendezvényt?
Már eljött a Berliner Ensemble, amelyet még Bertolt Brecht alapított, de egész Európa jelen van. Viszont, bár jártak nálunk francia társulatok, velük még nehézkes a kommunikáció.
Miért?
Amikor öt évvel ezelőtt megválasztottak a Nemzeti élére, talán csak az ugandai színházi szaklap – ha van ilyen – nem fasisztázott és homofóbozott le, mert azt állították, közösséget vállaltam az Orbán-rezsimmel. Fájó szívvel kellett tudomásul vennem, hogy miközben Nyugaton a sajtószabadságról beszélnek, nekem egyetlen válaszcikkemet sem közölték le, amelyekkel a teljesen alaptalan vádakra reagáltam. A Le Monde-ban háromszor gyaláztak meg. Valére Novarina, az egyik legismertebb francia író, akinek a darabját még Debrecenben mutattuk be, s aki maga liberális keresztény, felháborodásában védőbeszédet írt a Le Monde-nak, amelyben kifejtette: ennél szabadabb szellemű társulatot keveset látott a világban, mint a miénk. Két hét után azt mondta: Attila, végleg csalódtam a sajtószabadságban, nem közölték az írásomat. Hogy érthető legyen, ez olyan, mintha az ÉS-ben nem közölték volna Esterházy Péter cikkét. Első kézből tapasztaltam meg a karaktergyilkosságot. Tanítottam a Strasbourgi Egyetemen, ahonnan kipateroltak. Szintén Strasbourgban élő szerződésünk volt 13 előadásra a beregszászi színház három produkciójával, mire levélben közölték: az előadások mehetnek, azonban én nemkívánatos személy vagyok. Jólesett, hogy a színészek nem utaztak el nélkülem.
(…)
Eszerint e magyar színházi nyelvről elmondhatjuk, hogy összművészeti?
Abszolút. Nem véletlenül dolgozunk együtt a Zsuráfszky Zoltán vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttessel. Elsősorban nem gondolkodtatni akarok; a szívre, a lélekre szeretnék hatni, nyíljon ki a nézők lelke, s azon keresztül áramoljanak a gondolatok. A Háryban is ott az irodalom, azonban mégsem az a lényege, egyféle trambulinnak használja Kodály. Úgy kellene tudnunk mesélni, ahogy Arany János a balladáiban. Csak a lényeget mondja el, a többit a befogadó tölti ki. Szabadon, száguldóan, metaforisztikusan, mint a magyar nép fogalmaz a balladáiban.”