Eljött az ideje, hogy megvizsgáljam a külföldön eltöltött tanulóidőmet, amely inkább hasonlítható aszkézishez, mint a világ felhőtlen felfedezéséhez.
Amszterdami szobámban ülve hol a ködre, hol Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségébe pillantva tudatosítom, hogy bármilyen jó egyetemre is járok, itt a legtöbbet magamról és az emberi természetről tanulok. Milyen más célból költözne el bárki is ilyen messzire, elhagyva természetes környezetét, kényszerűen elfogadva, hogy számára az otthon, az otthoniak számára pedig ő csak egy halvány emlékké fakul?
Itt van például Milan Kundera említett regénye. 1975-ben maga az író is elhagyta hazáját, és ezt a művét kilenc évvel később, már az emigrációban írta. A lét alapvető kérdései mellett, a könyv egyik központi témája a kivándorlás.
Mind a két eshetőséget ismerjük: a kint maradás vagy hazatérés dilemmáját, amely valószínűleg mindenkiben felmerül, aki megtette az első lépést. Kundera kivándorolt és kint maradt, sőt emberfeletti erőről tanúskodva megtagadta származását, a mai napig azt követelve, hogy műveit a francia irodalom részeként tartsák számon. Mi késztette erre az írót? Elsősorban az akkori Csehszlovákia kommunista rendszerének kegyetlensége, amely teljesen korlátozta a szellemi (és személyi) szabadságot. Egy alkotó ember számára, aki a maga kiemelkedő intellektusával
nem tűrhette ezt a mérhetetlen korlátozottságot, logikus választás volt az emigráció.
Az ösztönző maga az élhetetlen rendszer volt, a cél a jobb élet. De mi ösztönöz minket, jó körülmények közt élő, tehetséges fiatalokat, hogy kivándoroljunk egy általunk nem ismert, a kivándorlás után ritkán szeretett nyugati országba?
A rendszer és a jobb élet reménye. Szeretnénk versenyképesebbek lenni, vezető szerepbe kerülni, sok pénzt hazavinni és a lehető legjobban élni. Ugyanaz a rendszer ez, mint amelyben természetes a 60 órás munkahét és szinte elkerülhetetlen a kiégés. Ugyanaz a rendszer ez, amelyben a külföldi diploma, munkatapasztalat többre predesztinál.
Miért?
Nem (csak) azért, mert több és jobb minőségű tudáshoz jutunk az egyetemen. Hanem azért is, mert itt, a semmi és a minden közepén olyan dolgokat tárunk fel önmagunkban, amelyek felfedezése otthon, kényelemben, a barátok és szülők által kialakított társadalmi védőhálón belül elképzelhetetlen lenne. A nyugati évfolyamtársaid feléd sugárzott ignoranciája és a te honvágyad elegye úgysem hagyja, hogy valóban megismerd az ottani kultúrát. Ellenkezőleg, előítéleteket gyártasz, és csak az hatja át a gondolataidat, hogy milyen volt, milyen lehet és milyen lesz otthon. Azon tűnődsz, hogy vajon
miért néznek rád úgy, ahogy (vagy éppen sehogy) azon nemzetek gyermekei, amelyekre otthon, a hazádban mindenki felnéz.