Ismét a cigányság ellen uszít a Jobbik?

2017. augusztus 08. 12:17

A nyári uborkaszezon közepén a báránybőrbe bújt farkasként is emlegetett szélsőjobboldali párt ismét visszatért ehhez az uszító retorikához, mely a cukiságkampány előtt jellemezte őket.

2017. augusztus 08. 12:17

„Nem is olyan rég jobbikos politikusok gárdamellényben cigánybűnözésről beszéltek és társszervezeteikkel közösen vonulgattak a többségében cigányok lakta településeken. A nyári uborkaszezon közepén a báránybőrbe bújt farkasként is emlegetett szélsőjobboldali párt ismét visszatért ehhez az uszító retorikához, mely a cukiságkampány előtt jellemezte őket. Így nem véletlen, hogy miután a párt részéről Dúró Dóra bejelentette a választási cenzus bevezetéséről szóló ötletüket, a Jobbik közösségi oldalain a javaslatot cigányokról készült képekkel illusztrálták, melyen éppen egy adományosztáson vesznek részt.

Ez már nem is burkolt, hanem nyílt rasszizmus, melyet most egy választójogi javaslat köntösébe bujtatott a Jobbik. De nem csak ez a közösségi médiafelületeken terjedő kép jelzi azt, hogy a Jobbik ismét a »cigánykártyát« játszaná ki, hanem az is, hogy a javaslatuk alapján leginkább a cigány kisebbség tagjaitól vennék el a választójogot. A KSH iskolai végzettségre vonatkozó részletes adatai szerint ugyanis a 15–64 éves romák közel 16 százaléka nem fejezte be az általános iskolát 2015-ben, és további 63 százalékuk is csak alapfokú végzettséggel rendelkezett. Ennek fényében nem is kérdés, hogy valójában kik ellen irányul a Jobbik mostani javaslata: az javarészt a cigány kisebbség szavazati jogát venné el.

A szélsőjobboldali retorika újbóli elővételével már maga Vona Gábor is beismeri a cukiságkampányának kudarcát, melynek során a jobbikos pártelnök többször igyekezett a cigányságot maga mögé állítani. Ennek keretében Vona például Tiszavasváriban ottani cigány közmunkásokkal fényképezkedett, de még cukiskodó kutyasimogatással egybekötött családlátogatást is tartott.”

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mer-kell
2017. augusztus 10. 07:25
Deák Dániel neked kár volt egy percet is tanulnod.
Toledo
2017. augusztus 09. 06:20
Nekem meg az a véleményem, hogy aki nem fizet adót, a társadalom nyakán élősködik(holott nem rászorult, nem rokkant),olyan művelt , hogy azt sem tudja melyik megyében él, babkonzervért a szavazata megvehető, az ne szavazhasson! Ez az igazi rasszizmus! Igaz, te hazudozó, nyalizó,porhintő, ködösítő , a demokrácia tisztaságán őrködő álságos Danika!
atila68
2017. augusztus 08. 16:50
Ki ez a rasszista előítéletes gyökér, aki szerint a nyolc általános hiánya a cigányságra jellemző?
Hunyadi Mátyás
2017. augusztus 08. 16:30
Mija fene? Felébredtek volna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!