Európának abba kellene hagynia a zsákutcában való menetelést!

Az európai stratégiát meg kell változtatni, hasonlóan ahhoz, ahogyan az amerikai stratégiát megváltoztatták.

Nagyrészt Orbán Viktor és az ország jelenlegi helyzetét ostorozta keddi kecskeméti fórumán Gyurcsány Ferenc, aki ezek mellett azt is mondta, hogy szerinte a DK 10 százalék feletti eredményt fog elérni a 2018-as választáson, az ellenzéki együttműködésnek pedig nincs alternatívája.
A 2018-as választások alapvetően új irányt szabhatnak Magyarországnak, mivel az emberek többsége ma úgy gondolja, „nincs elég perspektíva ebben az országban” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Kecskeméten. Gyurcsány Ferenc országjáró körútja kecskeméti állomásán, lakossági fórumon azt mondta: miközben egyesek perspektívát keresnek, a miniszterelnök mindig háborút talál, „a politikát összekeveri a grunddal”, holott mindkettőnek megvannak a maga szabályai. Nem Brüsszeltől és nem a világtól kell azonban megvédeni az országot, hanem éppen a miniszterelnökétől – jelentette ki.
A térség felemelkedésén dolgozó Európai Unió felelőssége óriási – mondta a pártelnök –, hozzátéve, bár „a tennivaló Magyarországon még ezer”, ahhoz nem férhet kétség, hogy ami az elmúlt időszakban épült, „az mind az európai adófizetők pénzéből van”. A DK pedig nem háborúzni akar Európával, hanem szövetségeseket gyűjteni - jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc a Három Gúnár Rendezvényházban több mint kétszáz érdeklődő előtt arról is beszélt, el kell érni, hogy „a tisztességes munkát fizessék meg”. Az ország jelentős részét ugyanis a megélhetési kérdések foglalkoztatják – mondta, kiemelve, hogy az érdemi változáshoz a béreknek az elkövetkező 5-10 évben folyamatosan emelkedniük kell. Beszélt arról is, hogy a nyugdíjasokat gazdasági növekedés esetén többletjuttatással kell segíteni. Úgy fogalmazott:
„amikor van pénz, adunk, amikor nincs, nem”.
A DK elnöke szerint az egészségügyből „iszonyatos” pénz hiányzik, és ennek látszanak a következményei. Véleménye szerint éppen ezért a jövőben a társadalombiztosítást többszintűvé kell alakítani úgy, hogy az alapellátások feletti extra szolgáltatások csak kiegészítő biztosítás ellenében legyenek elérhetőek.
Az oktatásról szólva azt mondta: az eddigieknél lényegesen többet kell rá fordítani. „Ha a gyermekek jövőjét tönkretesszük, az előbb-utóbb az országot is tönkreteszi” – hangsúlyozta. A fiatalokat „az új világ eszközeinek” használatára és legalább két nyelvre kell megtanítani, ehelyett azonban ma hittant és erkölcstant oktatnak nekik – mondta, hozzátéve: miközben ezeket nem tankönyvekből, hanem „a természetes életközegükből, mintákon keresztül” kellene elsajátítaniuk. Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország azonban nem tesz lépést a jövő felé, csak konzerválja a lemaradását.
Az ellenzék jövőjéről úgy fogalmazott: „olyan világos, mint a nap”. A választásokon csak az juthat mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot éri el, a kis pártoknak így „nem terem babér”, csak listán, „merjünk tehát nagyok lenni!” – jelentette ki. Véleménye szerint ez a jelen politikai helyzetben csak együttműködéssel lehetséges. Azt mondta, egészen biztos, hogy a DK a 2018-as választásokon 10 százalék feletti támogatást fog szerezni. Közös indulókkal, „egy az egyben politikával” azonban sok helyen meg lehet verni a mai kormánypárti jelölteket. Az együttműködésnek nincs alternatívája – hangsúlyozta az ellenzéki párt elnöke.
(MTI)