A Bors információi szerint a minap a Szinyei Merse Gimnáziumban találkoztak a szülők a buszt és a sofőröket biztosító cég vezetőjével. A cégvezető akkor azt kérte, alkossanak perközösséget, és pereljék be együttesen az olasz autópálya-kezelőt, mert úgy gondolja, a korlát okozta a tragikus végeredményt. De az is kiderült, hogy a busz sofőrjét alvászavarral kezelték.
Czakó Tibor, a buszt üzemeltető társaság vezetője a Borsnak megerősítette: kezelés alatt állt a sofőr alvási apnoe szindróma miatt.
A lapnak elmondta: a sofőrnek szakorvosi és üzemorvosi engedélye is volt, jól érezte magát. Volt egy készüléke, amit magával kellett vinnie. Ez a készülék segít az éjszakai szabályos légzésben, hogy kipihent legyen – mondta a buszos cég vezetője.