Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, „egyfajta bónuszt” kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t. Cseresnyés Péter szerint a program több ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítheti elő a versenyszférában.
Az államtitkár úgy vélte, a támogatás ösztönzést jelent a közfoglalkoztatottak számára, hogy még a közfoglalkoztatási jogviszonyuk lejárta előtt elhelyezkedjenek a versenyszférában, ahol magasabbak a bérek, amit kiegészít az elhelyezkedési juttatás is. A juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegével, 22 800 forinttal, amelyet havi bontásban, utólagos folyósítással kapnak meg a jogosultak – ismertette.