Nincs idő az egység helyreállítására
Emlékeztetett arra, hogy a budapesti pályázat története egy nagy összefogással indult. „Amikor a Fővárosi Közgyűlésben döntést kellett hozni, 2015 júniusában, 93 százalékos szavazattöbbséggel szavazta meg Budapest. Támogatták a szocialisták, a Jobbik, a Fidesz-KDNP és a Párbeszéd, közülük a szocialisták és a Párbeszéd egy része kihátrált ebből a nemzeti egyetértésből, a nemzeti ügyből pártvita lett, és pont a célegyenesben, a legrosszabbkor. Nincs már időnk, hogy ez az egység helyreálljon, s így veszekedve, a hátországban ádáz vitákat folytatva a nemzetközi színéteren nem tudunk versenyezni. Ez egy leégés lett volna, lesajnálva néztek volna ránk nap mint nap. Az egyetlen felelős döntés az lehetett, hogy ebből a versenyből, ha fájó szívvel is, de kiszállunk” –vélekedett.
Fürjes Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a másik két pályázó országában az olimpiai pályázat ügye mögött teljes az összefogás. Kifejtette, hogy Franciaország választások előtt áll, egy választási kampány kellős közepén vannak, de a francia politikai erők megőrizték a pályázattal kapcsolatos egységet. Ezer kérdésben vitáznak, ádáz politikai küzdelem zajlik, de az olimpia kérdését képesek voltak kihagyni ebből, senki nem támadta meg, senki nem akarta politikai haszonszerzés céljából felhasználni, senki nem fordult szembe a korábbi döntésével, nem árulták el az összefogásukat, szemben azzal, ami Budapesten történt. Marine Le Pen elnökjelölt az éppen hivatalban lévő szocialista Francois Hollande elnökkel egy platformon kiáll a párizsi olimpiáért.
Amerikában pedig egy választási kampányon vannak túl, amit megnyert a republikánus Donald Trump. A demokrata Hillary Clinton egyik legnagyobb támogatója a Los Angeles-i polgármester volt, a Los Angeles-i pályázat elnöke dollármilliókkal támogatta Clinton kampányát, és nemcsak a saját pénzét adta, hanem még gyűjtött is másoktól. Kígyót-békát kiabáltak a Los Angeles-iek Trumpra a választási kampány során, egy kérdés volt tabu: az olimpia kérdése. Trump nyert, s most az ellenfelek együtt küzdenek a Los Angeles-i olimpiáért.
Ilyen erős és egységes ellenfelekkel, akik ennyire képesek felülemelkedni a politikai vitákon, nekünk vitatkozva, harcolva, saját magunkat elgáncsolva nincs esélyünk –jelentette ki.