A Kiskörúton egy elegáns, idős hölgyet kérdeztünk meg. Edit tőlünk tudta meg, hogy Donald Trump nyerte a választásokat és meglepetésként érte a hír. Tudta, hogy szoros a verseny, de Clinton-győzelemre számított. Számára egyetlen szélsőséges megnyilvánulás sem szimpatikus, bármelyik oldalról érkezzen is. Márpedig Trumpnak bőven voltak ilyen megszólalásai.
Alexandra a bölcsészkar közelében szívta cigarettáját. A divatos, platinaszőke lány inkább Clintonra szavazott volna. Trumpot a rasszista és nők ellen tett kijelentései miatt nem tartotta szimpatikusnak. Kiemelte azt is, hogy Trump nem politikus, aminek lehet, hogy nem lesz jó vége. Arra számított, hogy az emberek megfontoltabb döntést hoznak és inkább szimpatikusabb lesz egy nő nekik.
„Majd meglátjuk, nagyon messze van” – értékelte a keddi eredményeket kedélyesen egy joviális úr, aki nem hiszi, hogy nagyon nagy változások történnének az amerikai külpolitikában. „Hát nézze, a politika az mindig ilyen... Először csúnyát mondunk, hogy kiüssük a társunkat, aztán próbálunk megbékélni és aztán hagyjuk a magunk érdekeit érvényesülni” – jellemezte György a hatalmi harcok logikáját.
„Fuck Trump!”
Egy fiatal munkást térkövezés közben faggattunk a Bródy Sándor utcában. „Nem sok jót látok abban az emberben... az a stílus, meg az a viselkedés...” – mondta a gumikalapáccsal nagyokat ütve. „Én szerintem Obamával jobban jártak volna, hogyha marad.” István elmondta, hogy nem igazán tudja, hogy milyen hatása lesz az elnökválasztás eredményének, legfeljebb a dollár egy kicsit elmozdul.