Miközben ennek az elhárításán dolgoztunk, nekem nem volt sem képem, sem a verseny hangját nem hallottam. Igen, lehet, hogy éppen akkor, amikor a néző látta, hogy mi történik, én egyáltalán nem. Ehhez jött még az is, hogy volt olyan futam, ahol az előzetesen kiadott rajtlista is megváltozott.
Erre, hogy ez a futam volt-e, konkrétan nem emlékszem, de az előfutamok során volt ilyen, az egészen biztos. Szóval itt egyszerűen arról volt szó, hogy a millió gond közepette tényleg nem egy kevésbé ismert versenyzőkkel zajló és a verseny szempontjából abszolút indifferens két hosszat nem akartam közvetíteni, főleg nem arról,hogy bármit el akartam volna hallgatni.
Egyszerűen tudtam, hogy ez szakmailag nem fontos futam és élő adás közepette próbáltunk kárelhárítást végezni, miután hol hosszabb, hol rövidebb ideig gyakorlatilag semmi nem működött Rióban. Hozzáteszem, hogy a helyszíni hibát estig sem javították ki, így másik kommentátor állást kaptam a döntőkre, de ehhez jelen lévő kollégánk több órás veszekedése kellett.”
Az MTVA sajtóosztálya által a magyar médiának körbeküldött sajtóközlemény tesz egy külön megjegyzést az esetről negatív felhanggal beszámoló lapokra: „Megint úgy törli a lábát a magyar sajtó közmédiával ellenséges része az M4 Sport olimpiai kommentátorába, hogy nincs tisztában a tényekkel, és ami nagyobb baj, rá sem kérdez azokra, hanem előítéleitől vezérelve súlyos jelzőkkel minősíti a teljes közmédiát.”