Storck: Tovább akarunk menni ezen az úton

2016. június 27. 07:18

Bernd Storck gratulált a magyar válogatottnak, mivel végigküzdötték a belgák elleni mérkőzést. A szövetségi kapitány szerint szépen fejlődtek a torna során. A játékosok szerint a nyolcaddöntőben belgáktól kapott négy gól ellenére emelt fővel búcsúztak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságtól.

2016. június 27. 07:18

Bernd Storck szövetségi kapitány a nyolcaddöntőben a belgáktól elszenvedett négygólos vereség ellenére gratulált a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szerepléséhez.

Az első félidőben nem voltam elégedett, nem játszottunk olyan bátran, mint korábban, ráadásul pontrúgásból kaptuk a gólt. A szünetben bátrabb játékot kértünk és közel jutottunk az egyenlítéshez, így ezzel a játékrésszel már elégedett lehetek. A végéhez közeledve többet kellett kockáztatni, ezt kihasználta a belga csapat, de végig küzdöttünk, így gratulálok a csapatomnak. Tovább akarunk menni ezen az úton” – mondta a német szakember, aki a belgáknak is gratulált a továbbjutáshoz. Storck az ellenfélről úgy vélekedett, hogy a csapat minden játékosa világklasszis. Emiatt különösen fontosnak tartotta, hogy a második félidőre javult a magyar csapat játéka, amellyel esélye is volt az egyenlítésre. „Ismertem a valószínűsíthető teljesítményünket, de nem számítottam csoportelsőségre. Szépen fejlődtünk a torna során” – értékelte az egész kontinensviadalt Storck.

Kollégája, Marc Wilmots elégedetten és boldogan nyilatkozott. Azt nevezte a meccs kulcsának, hogy játékosainak sikerült gyorsan és pontosan járatnia a labdát, amivel a magyar védelem mögé tudtak kerülni. Ami nem tetszett neki, hogy szerinte csapata az első félidőben eldönthette volna a továbbjutást, ám a kihagyott helyzetek miatt ez nem sikerült. A meccs legjobbjának választott Eden Hazard kijelentette, ez volt eddigi legjobb meccse a belga nemzeti tizenegyben, de arra figyelmeztetett, hogy ezt a teljesítményt nem valószínű, hogy egyénileg és csapat szinten is meg lehetne ismételni a Wales elleni negyeddöntőben. Kiemelte, az eredmény ellenére nem volt könnyű találkozó, ugyanis csak a hajrában tudták eldönteni a meccset.

Emelt fővel búcsúzott a magyar válogatott

A magyar játékosok egybehangzó véleménye szerint annak ellenére emelt fővel búcsúztak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról, hogy a vasárnap esti nyolcaddöntőben 4-0-ra kikaptak Belgiumtól. „Persze jobban mutatott volna a 2-0, mint a végén a 4-0, de a korán bekapott gól miatt az egész meccsen futottunk az eredmény után. Akár döntetlen is lehetett volna, mivel voltak lehetőségeink egygólos hátránynál” – mondta Nagy Ádám.

A ferencvárosi középpályás szerint ugyan a belga válogatott egyértelműen a magyar előtt jár, de „nem kell hasra esni” tőle. A legnagyobb tanulságnak éppen azt tartotta, hogy nem érzi elérhetetlennek a rivális szintjét, s ugyanezt gondolta az Eb előtti utolsó, világbajnok németek elleni felkészülési mérkőzést követően, amelyen 2-0-ra kaptak ki a magyarok. „Ilyen meccs után nyilván csalódott vagyok, de majd pár nap múlva látjuk a pozitívumokat” – mondta Nagy, aki számára az Izland ellen 1-1-re végződött második csoportmeccs volt a legnagyobb élmény, mivel annak hajrájában kulcsfontosságú passzt adott Nikolics Nemanjának a magyar egyenlítő találatnál.

Guzmics Richárd arról beszélt, hogy a korán bekapott gól rendkívül megnehezítette a dolgukat, mivel a belgák így gyors szélsőik révén kiválóan tudtak kontrázni. Hozzátette, 19-re próbáltak lapot húzni az egyenlítés érdekében felvállalt nyílt játékkal, amit a becserélt két csatár is bizonyít, de ezúttal ez sem vezetett eredményre. Stieber Zoltán, aki ezúttal nem lépett pályára, úgy vélte, ennyivel jobbak voltak a belgák, ennek ellenére emelt fővel búcsúztak. Szerinte még tud fejlődni a csapat, így pozitívan nézhetnek a jövőbe társaival.

Bebizonyítottuk, hogy van csapatunk, amire lehet építeni” – jelentette ki Lovrencsics Gergő, aki szerint a belgáktól elszenvedett négygólos vereségből is lehet tanulni. A találkozót úgy értékelte, megvoltak a lehetőségek az egyenlítéshez és ha ez sikerül, akkor nem lett volna ennyire „csúfos kudarc” a vége. Szerinte kockáztatni kellett, ami ezúttal nem jött be, de hozzátette, ha 1-0, vagy 2-0 marad az eredmény, az is ugyanúgy kiesést jelentett volna. Lovrencsics legnagyobb élményének a portugálok elleni 3-3-as döntetlent nevezte, míg legnagyobb pozitívumnak azt tartotta, hogy a magyar csapat minden meccsen győzelemre játszott.

Az Európa-bajnokságon 44 év után szerepelt magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot Izland, Portugália és Ausztria előtt, majd vasárnap este a toulouse-i nyolcaddöntőben 4-0-ra kikapott a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján második Belgiumtól.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2016. június 27. 16:37
Bernd Storck munkája meggyőző volt , és ahogy figyeltem az összes meccsen a viselkedését, azt kell, hogy mondjam, elképesztően szimpatikus figura!
Szívemből magyar
2016. június 27. 13:21
Így van, ezen az úton kell tovább menni, éa akkor majd még ennél is messzebbre jutunk, úgyhogy csak így tovább!
Megmondó kapitány.
2016. június 27. 10:49
"A magyar válogatott láthatóan egy olyan csapat, mely úgy döntött, ha el is bukik, akkor azt harcolva teszi meg" Rio Ferdinand. Ez mindent elmond a CSAPATRÓL.A Belga már nem a mi szintünk,de akkor is szép volt fiuk!!
Mich
2016. június 27. 10:41
A kutyák ugatnak vagy morognak - a karaván halad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!