Teljes újjászületés
Beszterczey András, a református szeretetszolgálat irodavezetője közölte, az országban ilyen jellegű rehabilitációs intézmény összesen kettő van. Kiemelte, az otthon közössége a rehabilitációnál többet nyújt, mert nem a megmaradt képességeket hozza felszínre, hanem új képességeket is szereznek az idekerülők. Istent úgy említette, mint „aki a teljes újjászületésben igazán nagy segítséget nyújt”.
Orsolics Zénó szakmai vezető kérdésre válaszolva elmondta: 2015 decemberében nyílt meg az intézmény, amelybe a jelentkezők két hét próbaidő után nyerhetnek felvételt. A fiatalok ottlétük alatt egyéni és csoportos terápiás foglalkozásokon vesznek részt, sok sport-, művészeti, élménypedagógiai foglalkozás mellett a hit megélése révén gyógyulhatnak. Az intézmény 10-18 éves fiúk fogad és 30 férőhelyes. Jelenleg nyolc lakójuk van, velük többek között gyermekpszichiáter, pszichológus, addiktológiai konzultáns, ápolók, felépült szenvedélybetegek foglalkoznak.