Varga: Húszmilliárd forinttal csökken a bankadó

2016. április 15. 12:37

Varga Mihály a bizalom és a kiszámíthatóság erősítése céljából csökkentené jövőre a bankadót 20 milliárd forinttal. A nemzetgazdasági miniszter azt elmondta az OTP közgyűlésén. hogy a kormány visszaszorítaná a készpénzforgalmat például a a bankkártya-elfogadóhelyek számának növelésével, valamint a Budapest Bankban és az Erste Bankban is biztosítaná az állam részesedését szerezne az állam.

2016. április 15. 12:37

A kormány kiszámíthatósággal és bizalommal segíti a bankrendszer működését és elkötelezett a bankadó további csökkentése mellett, amely 2017-ben a bankrendszer egészét tekintve 20 milliárd forinttal mérséklődik – mondta Varga Mihály az OTP Bank éves rendes közgyűlésén, pénteken Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány lépéseket tesz a készpénzforgalom visszaszorítása érdekében, egyebek mellett a bankkártya-elfogadóhelyek száma növelésének ösztönzésével.

A Budapest Bankban meglévő állami tulajdon értékesítését év végéig, az Erste Bank 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlását pedig június 30-ig zárja le a kormány a tervek szerint – ismertette.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. április 15. 15:13
faszbarmok bevezettétek..a bank természetesen átháritotta a lakosságra...majd most ti csökkentitek..a bankok meg cseszik visszavonni... idioták...
pollip
2016. április 15. 13:34
Na. Akkor hamarosan sorozatban minősítenek fel minket, elhárul az utolsó akadály is.
bunko_jobbos
2016. április 15. 12:55
Valószínűleg nem tehetjük meg hosszútávon, hogy ezekkel rosszban legyünk. Amíg tényleg kilábalásra kellett a pénz, nem volt választásunk, és háborúztunk velük, de most már vissza kell vonulni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!