Tóbiás: A kormány elvesztette nemzeti jellegét

2016. március 13. 12:54

Az MSZP elnöke szerint a kabinet elvesztette nemzeti jellegét és a kiváltságosok kormányává vált. Tóbiás József szerint véget kell vetni az urizálásnak, ugyanis a kormány dolga az, hogy ne saját magát, hanem a népet szolgálja.

2016. március 13. 12:54

A kormány elvesztette nemzeti jellegét és a kiváltságosok kormányává vált – mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap a budai Várban tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt elnöke Táncsics Mihály egykori börtönénél elmondta: a kormány 270 millió forintot kíván költeni Orbán Viktor miniszterelnök védelmére, és eddig több mint 20 milliárd forintot költött az apparátus várba költöztetésére. A legújabb információk szerint pedig újabb egymilliárd forintot szánnak bútorokra, festményekre, műtárgyakra – tette hozzá.

Mi ez, ha nem az urizálás, honnan van az a gőg, hogy miközben Magyarország négy régiója Európa legelmaradottabb régiói közé tartozik, amíg egymillió ember dolgozik és mégis létválságban van, miközben kórházaink, oktatási intézményeink romokban vannak (...) milliárdokat szór el magára a kormány” – sorolta Tóbiás József. Szerinte ennek véget kell vetni, ugyanis a kormány dolga az, hogy ne saját magát, hanem a népet szolgálja, és elsősorban az egészségügyre, az oktatásra és a hétköznapok biztonságára kell figyelnie.

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2016. március 14. 09:03
Vona = Tóbiás :-D
realista
2016. március 13. 21:58
Persze, hogy elvesztette a nemzeti jellegét - átruházta a dohányboltokra.
nyugalom
2016. március 13. 18:40
Nemzeti, urizáló....? - a felejtők megnyilvánulása meglehetősen komikus. Mindenki magából indul ki - de azért nem árt emlékeznünk dicső tetteikre, meggazdagodásukra. Hol is vannak most a volt pénzügyminisztereik, tanácsadóik? Érdekes lenne megnézni, mivel foglalkoznak, miből is élnek!
nyugalom
2016. március 13. 18:40
Nemzeti, urizáló....? - a felejtők megnyilvánulása meglehetősen komikus. Mindenki magából indul ki - de azért nem árt emlékeznünk dicső tetteikre, meggazdagodásukra. Hol is vannak most a volt pénzügyminisztereik, tanácsadóik? Érdekes lenne megnézni, mivel foglalkoznak, miből is élnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!