Korábban a Magyar Idők írt arról, hogy Orbán Viktor a frakcióülésen titkos török-német paktumról beszélt, de később Szijjártó Péter azt mondta: biztos információjuk nincs ilyesmiről, de ez az információ híresztelésként felmerült.
Kósa szerint egy másik forgatókönyv is veszélyes, ebben az esetben ugyanis Törökország nem fogja megállítani a bevándorlóhullámot — mondta a frakcióvezető. Nemzetközi becslésekre hivatkozva jelezte, 30-38 millió között van azok száma, akik már elhagyták az otthonukat.
„Az emberek biztonsága nem alkukérdés”
A terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítási tervet firtató kérdésre a fideszes politikus azt mondta: a magyar emberek biztonsága nem lehet pártpolitikai kérdés. Más európai országokban is elfogadtak ilyen javaslatokat, amelyek a terrorveszély kapcsán bővítik az állam, a kormány a lehetőségeit, és felhatalmazást adnak ideiglenesen alapjogok korlátozására – hívta fel a figyelmet.
Szavai szerint a tervezett alkotmánymódosítás ügyében „ellenzéki egységfront” alakult ki, sem az MSZP, sem a Jobbik nem támogatja. Megerősítette ugyanakkor, hogy a Fidesznek „az emberek biztonsága nem alkukérdés”.