Visszatérhet a világ leghírhedtebb börtöne – Trump újranyitná Alcatrazt

Az amerikai elnök szerint a kibővített és újjáépített Alcatraz a törvény és rend jelképévé válhat, ahová a legveszélyesebb bűnözőket zárják majd.

Október 9-ei hatállyal Völner Pált nevezte ki az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává a köztársasági elnök, aki Répássy Róbertet váltja a poszton.
A miniszterelnök javaslatára Völner Pált nevezte ki a köztársasági elnök az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb csütörtökön megjelent számában. A közlönyben megjelent határozat szerint Völner Pál október 9-ei hatállyal tölti be az államtitkári posztot. A közlönyben az is olvasható, hogy Répássy Róbertet, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát – szintén a miniszterelnök javaslatára – a köztársasági elnök felmentette tisztségéből október 8-ai hatállyal.
Trócsányi László igazságügyi miniszter a hónap elején Miskolcon, egy konferencia után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy meg volt elégedve Répássy Róbert szakmai munkájával és tisztességével, a miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség.
Répássy Róbert egy héttel később az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, hogy a következő időszakban képviselői munkáját tekinti fő közéleti tevékenységének, de reméli, hogy dolgozhat majd igazságügyi, törvényalkotási területen, mert azt szereti csinálni.