„- Készek nemzetközi bíróságokhoz fordulni az új menekültügyi szabályok miatt, a Fidesz viszont arra kérte a kormányt, hogy minden fórumon védje meg ezeket a törvényeket. Mit kifogásol a Helsinki Bizottság?
- Egyebek mellett azt, hogy a menedékkérelmekről 15 napon belül fognak dönteni, ha a külföldi Szerbia felől érkezik. Ez teljesen ellehetetleníti az érdemi vizsgálatot, hiszen két hét alatt nem lehet tolmácsot találni, orvosi szakvéleményeket beszerezni és információkat gyűjteni a körülményekről. Akit elutasítanak, három napon belül fordulhat a bírósághoz jogorvoslatért, aminek viszont augusztus elsejétől több esetben nem lesz halasztó hatálya, így a kérelmezőt még a bírósági eljárás alatt kitoloncolhatják az országból. Ez akár azt is jelentheti, hogy mire mégis megkapná a védelmet, már megölik. Mostanáig itt várhatta meg a bíróság döntését. Minden ilyen intézkedéssel az embercsempészek járnak jól, a menekültek pedig rosszul. Nekik több pénzbe, szenvedésbe kerül majd az, hogy ne kerüljenek a magyar hatóságok látóterébe, hanem lehetőség szerint észrevétlenül eljuthassanak álmaik országába. Biztos vagyok abban, hogy az augusztusban hatályba lépő szigorítások miatt növekszik most napról napra a menedékkérők száma. A szakmai érveket ebben a dologban abszolút felülírta a politika, ennek a következményeit viszont a szakmai szervezeteknek kell elviselni.