Július 9-én jegyezte be az orosz hatóság, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos vállalkozó eladta 33 százalékos tulajdonrészét abban az orosz cégben, melyet egy orosz nővel és Kiss Szilárd csalással vádolt, előzetesben ülő ex-agrárattaséval közösen jegyzett – írja az Átlátszó. A Magyar nevű Kft.-ről az Index számolt be először, nekik Mészáros először tagadta, hogy tulajdonos lenne a cégben, majd azt mondta: nem tudta, hogy Kiss Szilárd is tulajdonos, végül azt, hogy mivel a cég nem indult be, ezért korábban eladta a tulajdonrészét. Ez azonban az orosz cégadatok szerint akkor és március végén sem volt igaz.
Külön érdekesség, hogy végül mégis összejött Kiss és Mészáros közös oroszországi a bacon-üzlete: az Index legutóbbi Kissről szóló cikkében írta meg, hogy az előzetesben ülő ex-attasé saját orosz cégén keresztül vásárolt Mészáros „Puskás” fantázianevű baconjéből, a termék pedig Kiss Paprika nevű moszkvai bolthálózatának termékei közt is feltűnt.