„Megrendült az önbizalmunk” – Balog Zoltán a Mandinernek

A miniszterelnöki évértékelőkön házigazda vagyok, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként a szervezet nevében, tehát nem miniszterként beszélek. Minden évben sokat készülök arra a három perces megszólalásra. Azt szeretném, hogy ott, azon a fórumon érdemi legyen, amit mondok. Az volt eddig is, csak most jobban észrevették.

 

 

Tavaly azt mondtam, hogy a miniszterelnök kritikus szolidaritásra számíthat tőlünk. Hogy nem fogunk hallgatni, ha nem tetszik, amit látunk; viszont ha megszólalunk, azért tesszük, mert érdekeltek vagyunk nem csak a kormánynak és a pártnak, de ennek az értékrendnek a győzelmében is. 

 

 

A szöveget nem egyeztettem, de jeleztem, hogy szóba fogom hozni az értékeket, igen.

 

 

 

Azt mondta, hogy miniszterektől és református lelkészektől kér több önbizalmat.

 

 

Igaz, a lelkész csak rám, habár három presbiter is van a kormányban. Nem forrázott le egyébként az a mondat, már csak azért sem, mert kötcsei volt a hangulat – ott szokott ilyen csipkelődés lenni. Ha abban, amit a miniszterelnök mondott, volt valami kritikus él, az annak a társaságnak szólt, amelynek a nevében beszéltem. Azt a kritikát el is fogadom.

 

 

Sokaknak megrendült az önbizalma az elmúlt hónapokban, ez tény. Úgy is értelmezhetjük: elnehezedett, elkényelmesedett a tábor. Erre mondta a miniszterelnök: ha valakinek fontosak az értékei, nosza, tessék harcolni értük!

 

 

Ha pillanatfelvételeket készítünk, bemutathatunk olyan sorozatot, amelyen nem a nagy sikerek látszanak. Csakhogy eközben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az elmúlt negyed század legsikeresebb politikai formációja. Ez az a politikai közösség, amely az Alaptörvényt megalkotta. A nemzeti, polgári és keresztény értékek alkotmányát, amelyet szét akartak lőni Brüsszelből, a tengeren túlról és itthonról is, de megvédtük, majd újra kétharmaddal választottak meg minket. Ez elég önbizalmat adhat.  

 

 

Szerintem sok európai párt cserélne velünk. Ráadásul föltéve, de meg nem engedve, hogy a Jobbik jobboldali párt...

 

 

Szélsőséges pártnak tartom a Jobbikot. Legalább annyira szélsőbal, mint amennyire szélsőjobb. A kettő összeér. A választók percepciójában viszont jobboldali. Ha tehát összeadjuk a Jobbik eredményeit és a miénket, azt pedig összehasonlítjuk azzal, ami tíz évvel ezelőtt volt Magyarországon, hatalmas változást látunk. Valódi jobboldali fordulatot. 

 

 

Tekinthetnénk annak is – már azt a részét, ami a baloldalt illeti. Egy-egy időközi sikert leszámítva nem létezik. Kormányképes erőként biztosan nem. A Jobbik megerősödése persze nem siker. Az a mi bírálatunk. 

 

 

 

 

 

Nem mondom le. 

 

 

Jaj, tudom, mire gondol! Minden olyan helyzetet kerülök, amikor hirtelen, a parlament folyosóján próbálnak az orrom alád dugni egy mikrofont. Függetlenül attól, ki próbálkozik ezzel.

 

 

Részemről nincs. Ahol tisztességes tájékoztatásra számíthatok, ott állok rendelkezésre.

 

 

Élő műsorban is lehet manipulálni. Egy gondviselésben hívő embertől ne várja, hogy valamit a véletlen művének nevez.

 

 

Visszakérdeznék: miért menekülnek komoly újságírók a Magyar Nemzettől és a Hír Televíziótól?

 

 

Ne keverjük az okot az okozattal! Alapvető, hogy rendelkezésére kell állni a médiának. Én az ATV-be is el szoktam menni, sőt, még a Mandinernek is nyilatkozom, ha nagyon muszáj. Abban a háborúban viszont, amely kibontakozott a jobboldali táboron belül bizonyos gazdasági érdekkörök és a politikai vezetésre megválasztottak között, szomorú fejlemény bár, de fel kell vennünk a kesztyűt.

 

 

Nagyra tartom Körmendy Zsuzsanna publicisztikai munkásságát, szerintem Magyarország egyik legjobb szerkesztője. Sajnálom is, ha megalázva érzi magát, de szerintem félreérti a helyzetet. Nem vesz tudomást a háttérről. A tulajdonost és az újságot nem lehet elválasztani egymástól. Amikor pedig ez a tulajdonos közli, hogy bemegy a szerkesztőségbe és kirúg minden orbánistát...

 

 

Nem, mert elmennek maguktól. Nem feltétlenül az orbánisták, hanem azok, akik szerint ilyen tulajdonosi nyomás alatt nem lehet normális munkát végezni. Látszik, hogy sokan lelkiismereti okokból állnak fel. Biztos vagyok benne, hogy Körmendy Zsuzsanna is fel fog állni, amint az első utasítást megkapja, hogy üsse a Fideszt vagy Orbán Viktort azért, mert a tulajdonosnak ez az érdeke.

 

 

 

 

 

Ez csak a felszín. A mélyben komoly gazdasági érdekkonfliktusok vannak. Az a pénzügyi világ, amely sokáig úgy gondolta, hogy érdeke a Fidesz hatalmon maradása, veszteségeket szenvedett el. Akkor robbant ki a konfliktus. Ez az alapkérdés, túl minden személyes ügyön. Hogy gazdasági érdekcsoportok irányítják a politikát vagy azok, akiket megválasztottak a vezetésre? Elemi érdek, hogy utóbbi valósuljon meg, s ha mi ezért teszünk, harcolunk, akkor morálisan jó döntést hozunk. 

 

 

Egy nemzeti nagytőkés is gondolhatja, hogy egy-egy döntés szembemegy az érdekeivel, s ilyenkor elkezdi azokat támadni. Erre számos példát láttunk a Magyar Nemzet címlapján az elmúlt időszakban. A reklámadó ügyében, például. Márpedig ennek megtartása nemzeti érdek. Ha valaki támadja, azzal szemben fel kell venni a harcot. Vitázni lehet, de ha a nyomásgyakorlás elér egy határt, akkor vége…

 

 

Az csak egy példa. Az elvről van szó. Ahogy a többi esetben is, például a mezőgazdaság vagy a középítkezések ügyében is.

 

 

Ez az önök véleménye, az enyém meg nem ez. Kicsit olyan ez a kérdés, mint a polgári Magyarország. Sosem jön el a pillanat, amikor hátradőlhetünk és azt mondhatjuk, „hú, most már álljunk le, ennél polgáribb már nem is lehet”. Azt tudjuk mondani, hogy közelebb vagyunk hozzá erkölcsben, állami működésben, politikai kultúrában. Folyamatról van szó. Olyan nincs, hogy a megválasztott hatalom 125 százalékban független mindenféle gazdasági befolyástól. Az viszont fontos, hogy ha kell, akkor ezek között lavírozva legyen szabadsága, hogy végül mégis csak az ország érdeke érvényesülhessen. Márpedig ha ezt a csatát megnyerjük, nagyobb lesz a mozgásterünk.

 

 

Nem nézek tévét. Ha valami fontosat látnom kell, azt YouTube-on szokták nekem elküldeni. 

 

 

Még nem. Annyit olvastam, hogy nem sikerült olyan jól az indítás.

 

 

Bízom benne, hogy a megcélzott BBC-sztenderdek felé haladunk. Újabb példa a polgári Magyarországra, mint célra. Sosem érünk oda, de ha közelítünk, az mindenképpen jó lesz.

 

 

Nagyképűnek tűnhet, amit most mondok, pedig inkább segélykiáltás: nagyjából úgy kell dolgoznom, ahogy a miniszterelnök dolgozik! Nem a különféle területek külön irányítása a feladatom, hanem az összehangolása. Hetente kétszer találkozom az összes államtitkárommal úgy, hogy mind ott vannak, de külön-külön is találkozom velük. Vegyünk egy példát: közétkeztetés. Érintett az egészségügy, a családpolitika, a köznevelési és a szociális terület, ezen kívül még a földművelésügyi minisztérium, amely az élelmiszer-biztonságért felel. Négy államtitkárommal és egy másik tárca emberével kell leülnöm tehát egy ilyen, kívülről egyszerűnek látszó ügyben is. 

 

 

Egyszerre van jelen ez, mellette pedig a 21. századi kórházak: 400 milliárd forint ment kórházfejlesztésre az elmúlt három évben. A kapacitások rossz elosztása miatt állnak elő az említett esetek. Ha elhinné a beteg, hogy jobb neki, ha 30-40 kilométert utazik és jó ellátást kap, más lenne a helyzet. A kórházközpontok kérdése azonban nagy vita, sok a helyi érdek. 

 

 

Részben ezért, igen. 

 

 

Arra kértük az államtitkárt, hogy nézze meg, mekkora a mozgásterünk. Olyan a helyzet, mint a köznevelési rendszernél. Túlszaladtunk egy kicsit, van, ahol lazítani kell és lehet. Ha azt mondjuk, hogy ilyen méretű városba kell legalább sürgősségi ellátás, akkor lépnünk kell. 

 

 

Nem nélkülözné a politikai logikát, ha így tennénk. De nem ez a lényeg. Az alulfinanszírozottság részben azért van jelen a rendszerben, mert sok a helyi ragaszkodás, pedig jobban járna a beteg, ha utazna. Ehhez persze a mentőszolgálatot kell jól megszervezni. 

 

 

 

 

Néhány héten belül megközelítőleg ezt a pénzt bele fogjuk tenni a rendszerbe. Ezt még nem mondtam máshol, de most akkor mondom: hamarosan kifizetjük a kórházi adósságot. Azon viszont érdemes elgondolkodni, honnan van ez a folytonos hiány. Olyan sok a beteg? Vagy szervezési kérdés inkább?

 

 

Önök mondták, nem én. Cáfolni mondjuk nem fogom. Sokan élnek ebből nagyon magas szinten az egészségügyben. Félprivát. Ennek a ciklusnak éppen az a feladata, hogy tisztázzuk, mi piaci és mi állami ellátás. Ma európai szinten gyógyítanak felkészült orvosok magánpraxisukban úgy, hogy az állami infrastruktúrát használják ehhez. Ezen változtatni kell. Ami privát, annak privátnak kell lennie: nem kell rá OEP-pénzt adni, de adókedvezményt, befektetési kedvezményt igen. 

 

 

A fogászat speciális terület, nem keverném ide. Az új rendszer segíteni fog az állami finanszírozású egészségügyön, hiszen terhet vesz le róla. Aki bennmarad, annak is lesz színvonalas ellátása; aki pedig többletszolgáltatást kíván, az fizessen érte.

 

 

Mindenki azt tanácsolta, hogy ilyeneket ne mondjak, mert ha egy politikusnak valami szívügye, abban sokkal sebezhetőbb. Én Borsodból jövök, ebből a világból. Nem romakérdésről beszélek, hanem a szegénységről. Az a cél, hogy ne szakadjon ketté az ország, ehhez pedig területileg differenciált állami közszolgáltatások kellenek. A hátrányos helyzetű térségekben más szabályokat szeretnénk. Nem csak azt, hogy az ott dolgozók bére magasabb legyen, de szabad vállalkozási övezeteket, például. Az egyik legnagyobb gond ma a gazdag és a szegény Magyarország közötti különbség. Nyugat-Magyarországon tele vannak az albérletek, oda mennek keletről a munkaképesek, ott pedig maradnak a szegények és a romák. 

 

 

Megkérdezzük mindjárt a sajtófőnököt. Viccet félretéve: semmilyenre, ahogy senki sem. Az sem igaz, hogy szótárt adtam volna ki a tiltott szavakról. Túlbuzgó kommunikációs szakember volt, aki a gyűjteményt, amelyet én valóban kértem, összeszerkesztette szótárrá. A szószedet, amit kértem, értékrendi kérdés. Nem „terhes”, hanem „várandós”. Nem „családon belüli erőszak”, hanem „kapcsolati erőszak”. Nem „felzárkóztatás” van, hanem „felzárkózás”. Nem „esélyegyenlőség”, hanem „esélyteremtés”. Az elsőben az a szocialista hátsó gondolat van, hogy vegyük el attól, akinek már van, így egyenlítsük ki a különbségeket. Nem elvenni kell attól, akinek van, hanem esélyt teremteni ott, ahol most nincs. A nyelvi küzdelem tehát zajlik, ebben tudatosnak kell lennünk; de olyan cenzúrát, amellyel a sajtó megvádolt, nem vezettem be. A szegény szót mindenesetre nem is láttam, hogy beleírták a „szótárba”. Akkor nyugodtan lehet is használni, ha konkrét személyekkel szemben nem lealacsonyító értelemben tesszük. Egyébként a Bibliában több mint kétszázötvenszer szerepel a „szegény” szó, úgyhogy nem is tudnám elkerülni. Éppen a szótárbotrány kirobbanása előtt egy héttel rendeztünk konferenciát, amelyen szinte minden előadás címében szerepelt a szegény, vagy a szegénység szó. Még Ferge Zsuzsáéban is.

 

 

Miért maradt el? Mert Ferge Zsuzsa nem volt már jelen, amikor elkezdődött volna. Én ott voltam. Ezek után pedig megírta, hogy elmaradt a vita, mintha én szabotáltam volna azt. Talán fontos lenne, hogy egy ilyen tekintélyes professzor asszony igazat mondjon és íron. A mentségére annyit tudok felhozni, hogy nem pontosan emlékszik. Nagyot csalódtam benne. Mindent egyeztettünk, megszerveztünk együtt, én eljöttem a kormányülésről, hogy visszaérjek a vele való vitára, de nem volt már kivel vitatkozni.

 

 

 

 

Nem nyelvi, hanem emberi korrektségre van szükség. A cigány szót is ki lehet ejteni megbecsüléssel. Elég Rikárdónak, az év elsőszülöttjének apukájára gondolni, aki kikérte magának egy jobbikos képviselő visszataszító sorait. „Mi nem segélyen élünk, nem voltunk soha büntetve, van szakmám, nehézgépkezelő vagyok, csak azért nem tudok a szakmámban elhelyezkedni, mert még le kell tennem a KRESZ-vizsgát, amire most gyűjtjük a pénzt. Jelenleg az önkormányzatnál közmunkásként dolgozom, adót fizetek, a köz javát szolgálom, munkámmal eddig mindenki elégedett volt”. Ez a fajta jogos büszkeség, ez valami! Példaértékű. Elmondtam ezt az említett konferencián is, mire megszólalt utánam egy zöldhajú szociológus, hogy „na, most aztán lebukott a miniszter. Mert micsoda szégyen, hogy nincs egy szociális munkás, aki adna Rikárdó apjának 150 ezer forintot zsebből KRESZ-vizsgára, hogy ne kelljen közmunkásként dolgoznia.” Tényleg jó lenne, ha mindenkinek adnánk százezer forintot zsebbe, tényleg.

 

 

Ne hozzák ide nekem Karácsony Gergely Zuglóját jó példaként! Aki 22 ezer forintos jövedelempótló támogatást kap az államtól, annak adnak ott nem egészen négyezer forintot. Úgy, hogy Zuglóban összesen 300 munkanélküli van. Eközben a kerület iparűzési adóból származó bevétele 8 milliárd forint. Ezt a blöfföt vegye be Magyarország szegénységügyben? 47 ezer forintból nem lehet megélni, de 26 ezerből meg lehet?

 

 

Jól esik hallani, hogy látja a KLIK javulását! Mindaddig küzdöttem szakképzésügyben, amíg nem győztek meg, hogy jók ezek az eszközök a célok elérésére. A cél az, hogy növeljük a szakképesítés becsületét. Ha közelebb visszük a képzést a cégekhez, az ilyen lépés. Ma az általános iskolások is úgy tekintenek magukra, hogy a sikeresek gimnáziumba, a közepesek szakközépiskolába, a resztli meg szakmunkásképzőbe megy. Ez nyugatabbra nincs így. Németországban a szakmáknak is megvan a maguk presztízse, egy jó műbútorasztalos...

 

 

Jó, ez lehet, hogy áthallásosnak tűnt, de legyen akkor esztergályos. Én is az voltam a Diósgyőri Gépgyárban.

 

 

Nem mondanám, inkább tapasztalatszerzés volt az nekem kitűnő érettségivel, csak arra akarok utalni, hogy torz az értékrend, amely szerint az elit a diplomás, s akinek „csak” szakmája van, az nem ér annyit. A rendszer persze akkor fog működni, ha a szakikkal is kezdünk valamit. Gyakran arra az alkalmatlan oktatóra bízták a gyerekeket az eddigi rendszerben, aki dolgozni nem tudott; de arra még jó volt, hogy adjon két nyaklevest a szakmunkás-tanoncoknak meg elküldje őket a boltba parizerért. Nagyjából ennyit tanultak meg sok ilyen „képzőhelyen”. A felsőoktatási duális képzésben egyébként mi mutatjuk az utat az NGM-nek. Palkovics államtitkár kulcsszereplő, ő egy világcégtől érkezett, az ő közbenjárásával 320 szerződést kötöttünk cégekkel, a programba 21 egyetem szállt be. Szeptemberben 1000 diák kezdi úgy az egyetemet, hogy minimálbért kap rögtön az első évtől.

 

 

A rektort a szenátus választja, ezért neki nehezebb rendet tenni. Akkor esetleg nem választanák újra. Tartom a kapcsolatot a rektorokkal, s ha az akolmeleg elvárások miatt nyíltan nem is mondják, tudják ők is: jól jártak a kancellári rendszerrel. Nem rájuk fognak haragudni, hanem a kancellárra, aki feltárja a visszaéléseket. Eközben a rektor tekintélye nem vész el, az éppen a megválasztottságból következik.

 

 

Ha üzenhetek neki a Mandineren keresztül: az a félmondatom nem volt rendben.

 

 

Nem először fordul elő. Sosem dicsértek meg érte, de be tudom látni, ha hibáztam. A teljesítményt meg kell becsülni akkor is, ha olyasvalaki nyújtja, aki zsigerből gyűlöl engem. Ezt a gyűlöletet Schilling Árpádnak minden második mondatából érzem. Hogy én nem vagyok demokrata, hogy diktatúra van és a többi, miközben persze a szocialista kormány alatt külön alkuval fogadott el százmilliókat. Ha viszont teljesítményt nyújt, ez a köpködés nem lehet kizáró oka a támogatásnak. Ha megnézik akár a miniszteri keretemet, akár az NKA-keret felhasználását, ezt a logikát látják mögötte. Olyanokat is támogatok, akik vélhetően nem rokonszenveznek velem. 

 

 

A Vígszínház első világháborús, zseniális rendezését például jelentős összeggel támogattam.

 

 

Akkor látok bele, ha szól valaki, hogy gond van. Mint most. Utána fogok nézni. Nem egyszerű - néha az az érzésem, hogy az egyre több reformtól egyre nagyobb a bürokrácia. Remélem, egyszer eljutunk oda, hogy valóban csökkenni fog. Még egy ügy, amely hasonlít az újra sokat emlegetett polgári Magyarországhoz, a BBC-normákhoz vagy a gazdasági érdekkörök visszaszorításához. Tökéletesen nem valósul meg soha, de el kell indulnunk ebbe az irányba. 

 

***

 

 Fotók: Földházi Árpád.