Jövőre jöhet a szociális dolgozók életpályamodellje

2015. február 27. 15:36

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta: a kormányzat elkötelezett a szociális szféra fejlesztése iránt.

2015. február 27. 15:36

A tavaly bevezetett bérpótlékrendszer remélhetőleg az idén újabb emeléssel lesz kiegészíthető, jövő januártól pedig elindulhat a szociális dolgozók új életpályamodellje is – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szolnokon. Czibere Károly a középsúlyos fogyatékos emberek bentlakásos intézményeként működő Liget Otthon csaknem 100 millió forintból megvalósult felújításának és bővítésének átadásakor közölte: a beruházás és az ott folyó munka egyaránt arról árulkodik, hogy Magyarország megújul. Kiemelte, egy szociális intézmény működését az jellemzi, hogy élhető, vonzó-e, a döntéshozók felelőssége, hogy ehhez minden rendelkezésre álló lehetőséget megadjanak.

A kormányzat elkötelezett a szociális szféra fejlesztése iránt – hangsúlyozta, felidézve, hogy az elmúlt években több mint 12 milliárd forint jutott fogyatékos és idős embereket gondozó bentlakásos intézmények megújítására, a következő 6 éves időszakban pedig további 5 milliárd forintot szán hasonló célokra a kabinet.     Ugyanakkor rámutatott arra: a megújulás feltétele nemcsak az infrastruktúra és az eszközállomány korszerűsítése, hanem a szakmai munka minőségének megőrzése és javítása. Ezt szolgálja a tavaly bevezetett bérpótlékrendszer – mondta Czibere Károly, aki reményét fejezte ki, hogy idén ez további béremeléssel lesz kiegészíthető és 2016 január 1-jétől a szociális dolgozók új életpályamodelljét is be tudják indítani.

Az államtitkár méltatta a helyi önkormányzat gondoskodó figyelmét, amellyel az „óvja és körülöleli” az intézményt, hozzátéve, hogy a Liget Otthon állami fenntartásba vétele nem okozott törést ebben a hozzáállásban. Emellett fontosnak nevezte, hogy a társadalom is figyelemmel kísérje és segítse az ott végzett munkát, és úgy fogalmazott: az erre kész helyi közösségeket a kormány stratégiai partnereinek tekinti.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), a Tisza-parti megyeszékhely polgármestere az ünnepségen arról beszélt: erkölcsileg és anyagilag is elismerésre méltó az a munka, amelyet odaadással és szolgálatként a szociális területen dolgozók végeznek. Utalt arra: az előzetes aggodalmaikkal ellentétben a Liget Otthonnak és az ahhoz hasonló intézményeknek az állam legalább olyan jó gazdája, mint amilyenek az önkormányzatok voltak. Ez azonban nem szabad, hogy azt jelentse, a helyhatóságok elengedhetik az ilyen létesítményekben gondozottak és dolgozók kezét – fogalmazott. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!