Egy szempillantás alatt összezúzták a románok álmát: most megismerhette a lakosság a könyörtelen igazságot

Az is kiderült, hogy egy újabb kormány csak tetézné a bajt.

Kétharmados, azaz sarkalatos törvényben rögzítette a parlament a Nemzeti Dohányboltok azon kötelezettségét, hogy ezentúl csak vagy állami, vagy az állam által megbízott, kiskereskedelmi dohányellátóból szerezhetik be portékájukat. A szabályozás a nagykereskedők „kereskedelmi kényszerítő eszközei” ellen jött létre Seszták Miklós fejlesztési miniszter szerint.
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.