Állami tulajdonba kerülhet az FKF és az FCSM is

2014. július 03. 09:41

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint újabb fővárosi cégek kerülhetnek állami tulajdonba. A cél a nonprofit működtetés, illetve ezzel összefüggésben a rezsicsökkentés fenntarthatósága és kiterjesztése az iparra is.

2014. július 03. 09:41

A Főgáz után a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. is az állam tulajdonába kerülhet az önkormányzati kezelésből – közölte a Magyar Nemzettel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A tárca szerint a cél a vállalatok nonprofit működtetése, a szolgáltatás biztonságát pedig az állami cégek tudják garantálni.

Általánossá kell tenni, hogy a jövő közszolgáltató cégei a megtermelt eredményüket az üzembiztonság és a szolgáltatási színvonal növelésére, korszerűsítésre fordítsák, emellett a profitjuk terhére aktívan vegyenek részt a rezsi további csökkentésében” – közölte az NFM a lappal. A minisztérium szerint erre a nyereségcentrikus cégek nem vállalkoznak. Mint közölték, az állami szerepvállalást az is szükségesség teszi, hogy a rezsicsökkentés fenntartható legyen és az iparra is ki lehessen terjeszteni.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya3
2014. július 03. 22:20
A fúk még sem bíznak abban, hogy győznek a fővárosban? Még előtte gyorsan mindent elvesznek a főváros tulajdonából inkább.
vakhangya3
2014. július 03. 22:19
"""...emellett a profitjuk terhére aktívan vegyenek részt a rezsi további csökkentésében”""" Meghekkelték Marxot. :-)))))) Mondjon már nekem egy vérfideszes irányította a kapitalizmusban megélő céget. Ezek azon kívül semmit nem tudnak, mint hogy miként kell a közpénzt megcsapolni. Egy nonprofit cég profitja rezsicsökkent majd.....:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
realista
2014. július 03. 22:13
Nonprofit állami cégek? Ilyen már mintha lett volna.
Anton Chigur
2014. július 03. 09:54
Az államosítás jó! Ééértem? Prütty!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!