Magyar Nemzet: A Gyermekrák Alapítvány elnöke félretájékoztatott

2014. június 17. 11:11

Egy gyereket sem utaztatott ki Amerikába a Gyermekrák Alapítvány, pedig vezetője, Balogh István korábban ezt állította – írja a Magyar Nemzet. A Balogh által említett kórház tájékoztatása szerint nem fogadtak pácienseket Magyarországról.

2014. június 17. 11:11

A Magyar Nemzet megkereste azt a floridai kórházat, mellyel a Gyermekrák Alapítvány beteg gyermekek amerikai gyógykezelésére szerződött: a Lee Memorial Health System sajtóosztálya szerint egyetlen magyar gyerek sem érkezett az elmúlt két évben hozzájuk. Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány vezetője korábban például erre a kapcsolatra hivatkozott, amikor azzal vádolták a szervezetet, hogy nem végez érdemi munkát.

A portál úgy tudja, hogy az amerikai fiókszervezet – a Children Cancer Foundation – 2011-ben 11 107 dollár, 2012-ben pedig 99 183 dollár adományt gyűjtött össze. A Magyar Nemzet szerint a Children Cancer Foundationt először New Yorkban jegyezték be, majd Floridában is, a helyi felügyeleti szerv szerint utóbbi államban az alapítványnak nem is volt jogosultsága adományokat gyűjteni.

(Fotó: Index)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. június 17. 12:23
"Magyar Nemzet: A Gyermekrák Alapítvány elnöke félretájékoztatott" Aki ezen meglepődik, az negatív IQ-val kell rendelkezzen. Annyira nyilvánvaló volt, már akkor, amikor kiderült az alapító büntetett előélete.
Menetekel
2014. június 17. 12:19
Mekkora egy szar alak vagy te Balogh István! Halálos beteg gyerekektől lopni? Komolyan? Szarni arra, hogy segíthetnél rajtuk? De mégsem teszed, mert neked fontosabb a magad szaros kényelme. Kurvára remélem, hogy évekig fogsz szenvedni valami rettenetesen fájdalmas betegségben, amiből kigyógyulhatná vagy enyhülést hozhatnavalaki aki ugyanolyan szar "ember" mint te! A legjobb amit tőled lehet kapni az a hányinger. Pöffeszkedő, kegyetlen szemétláda!
Fahrenheit 451
2014. június 17. 12:00
lehet, hogy nem offé ez a figura, de, hogy a gyerekrák alapítvány olyan üzlet is, amit eszközökben nem válogatva sokan lenyúlnának, az biztos.
hátakkor
2014. június 17. 11:42
A csávó így profilból ránézésre 6 év böri.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!