Budai: Magyarország lehet a mérleg nyelve

2014. május 13. 20:54

Budai Gyula szerint Magyarország a mérleg nyelve lehet az európai parlamenti választásokon, és a Fidesz-KDNP biztosíthatja be a néppárti többséget Brüsszelben. Szájer József szerint a pártszövetségnek meg kell ismételni az áprilisi választások eredményét májusban is.

2014. május 13. 20:54

A május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás tétje, hogy többséget szerez-e a parlament néppárti frakciója – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Dombóváron. Budai Gyula a Fidesz-KDNP ötven ember előtt tartott fórumán kijelentette: a mérleg nyelve Magyarország lesz, a Fidesz-KDNP biztosíthatja a néppárti képviselőcsoport többségét. „Ez ahhoz szükséges, hogy az EP ne állandóan Magyarországot elítélő döntéseket hozzon mondvacsinált okokra hivatkozva, hanem objektív döntések szülessenek” – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP kampányüzenetéről elmondta: a pártszövetség nem kér mást az Európai Uniótól és a tagállamoktól, mint azt, hogy adják meg ugyanazt a tiszteletet Magyarországnak, amit Magyarország megad nekik. Nem az Európai Unióval, hanem az uniós rendszereket működtető emberekkel van probléma - mondta. Hozzátette: nem lehet megengedni, hogy „egy brüsszeli bürokrata kitalálja, hogy a magyar pálinka uniós előírásokat sért”, és az sem elfogadható, hogy valaki úgy döntsön, hogy a fehér akácot – amelyet az államtitkár Magyarország jelképének nevezett – ki kell vágni. A szabad pálinkafőzés elleni támadások a konkurenciától erednek, mivel a magyar pálinkamanufaktúrák versenytársai lettek a német és osztrák főzdéknek, de „mindkettőt meg fogjuk védeni, egy lépést sem hátrálunk” – szögezte le.

Arról is beszélt, hogy az európai uniós csatlakozás legnagyobb vesztese a hátrányos csatlakozási szerződés miatt a magyar mezőgazdaság volt, amely például a lengyel agráriumhoz képest lényegesen kisebb támogatáshoz jutott a 2007-2013-as ciklusban. Ismertette: 2014 és 2020 között a magyar mezőgazdaság 12,3 milliárd euró támogatásban részesül, amely csaknem 1,9 milliárd euróval több az előző ciklusban kapott összegnél. A támogatások 60 százalékát a kis és közepes családi gazdaságok kapják. A következő időszak nyertesei lesznek a fiatal gazdák is, akik közül kilencezer nyertes pályázó 70 ezer eurós támogatást kaphat, szemben az előző hat évvel, amikor csak mintegy kétezer pályázó nyerhetett 40 ezer eurós támogatást – mondta.

A politikus úgy gondolja, hogy az EP-választást a Fidesz-KDNP nyeri, és a Jobbik végez a második helyen. „A baloldal romokban van”, a pártok külön indulásával világossá válik, ki mennyit ér az Összefogás pártjai közül.

Egy másik Fidesz-KDNP-s fórumon Budapesten, a belvárosi Fidesz-irodában Szájer József arról beszélt, hogy a pártszövetségnek meg kell ismételnie az áprilisi országgyűlési választáson elért eredményét az EP-választásokon. A politikus kiemelte: a Fidesz-KDNP azért állított nemzeti, azaz a határon túli magyarság képviselőit is felsorakoztató EP-listát – amely „a nemzeti összefogás szimbóluma” –, hogy az EP-ben is kiteljesítse azt, amit az állampolgársági törvény a magyar Országgyűlésben már lehetővé tett. Hangsúlyozta, hogy „ezután is kiállunk a magyar érdekekért”, hozzáfűzve: autonómiára, a kisebbségek védelmére van szükség.

Szájer József előadásában felidézte Magyarország elmúlt évekbeli európai uniós vitáit, amelyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a támadások valódi okai a rezsicsökkentés és a különadók voltak, valamint az, hogy Magyarország helyzetbe hozta a hazai vállalkozásokat. Felhívta egyúttal a figyelmet, hogy Orbán Viktor volt az egyetlen uniós miniszterelnök, aki akkor, amikor bírálták az országát, elment Strasbourgba, és ott megvédte Magyarországot. „Ha valakinek igaza van, az kiáll vitatkozni, és csak az sunnyog el, akinek nincs igaza” – mondta a Fidesz EP-képviselője, hozzátéve, hogy aki a saját érdekeit képviseli, annak igenis lesznek konfliktusai.

A házigazda Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: Brüsszelben a következő években is ki kell állni a magyar érdekekért, így például a rezsicsökkentésért, a magyar földért, a pálinkafőzés szabadságáért és a magyar akácért. Küzdeni kell emellett azokért az európai uniós forrásokért is, amelyek segíthetnek a magyar gazdaság fellendítésében – ette hozzá. A politikus szerint a Fidesz-KDNP-től sem jobbra, sem balra nincs olyan politikai erő, amely ki tudná vívni a tiszteletet a magyaroknak, aki meg tudná védeni a magyar érdekeket Brüsszelben. Ezt a politikát csak a kormánypártok képviselik – jelentette ki.

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. május 14. 09:13
A kurrupt kistársadról mi a véleményed? ” ez nem más, mint parkolási rezsicsökkentés magánál a rezsibiztosnál és fideszes politikustársainál. A kisembereknek pedig be kell érniük a rezsiharcról és a Magyarország jobban teljesít szlogenekről szóló óriásplakátokkal, szórólapokkal.” http://alfahir.hu/jelentosen_csokken_a_rezsibiztos_parkolasi_rezsije
csuka
2014. május 14. 09:12
"Budai: Magyarország lehet a mérleg nyelve" --- Ha már hülye vagy (Nem csak tolvaj.), nem kéne hangoztatni!
6qwasyx
2014. május 14. 08:15
Mekkora karrier a Budaié: A dinnyétől a marháig.
6qwasyx
2014. május 14. 06:25
http://index.hu/belfold/2014/05/13/kover_az_akacfa_kartekony_es_agressziv_noveny/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!