Hiába tett ajánlatot Gyurcsány Fodornak

2014. április 09. 16:32

A DK felkérte Fodor Gábort, hogy csatlakozzon a frakciójukhoz, aki azonban az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak, mert így pártja nem tudná kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális gondolatot. Előre szólt, hogy ha a szocialisták próbálkoznának, velük sem szövetkezne.

2014. április 09. 16:32

A Magyar Liberális Párt szerdán hivatalosan felkérést kapott a Demokratikus Koalíciótól arra, hogy Fodor Gábor csatlakozzon a frakciójukhoz, de a Liberálisok ügyvivő testülete az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak – közölte Fodor Gábor.

A pártelnök úgy fogalmazott: ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot. Arra is kitért, hogy együttműködés az Együtt-PM-mel eleve nem is szerepelt az MLP elképzelései között.

Hangsúlyozta, hogy amit a DK-ról mondott, az arra az esetre is érvényes, ha a szocialistáktól kapna felkérést. Hozzátette: a csatlakozás ügyben a Liberálisok senkit nem kerestek meg. Fodor tervei szerint független képviselőként dolgozik majd a parlamentben.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2014. április 10. 14:33
Liberális szavazó tolja a babakocsit. Megállítja egy járókelő: - de aranyos kisbaba!Kisfiú? Kislány? - honnan tudjam? Ez nemi diszkrimináció! Majd eldönti ha felnő.
Bro222
2014. április 09. 20:41
Nagyon kínos gyerekek, hogy még választás után is az összefogás a téma. Beszélhetnénk végre érdemi dolgokról...
szajjan
2014. április 09. 17:27
fodor anti vicc: Gyere be szép szőke herceg, boldoggá teszlek. Bemennék de nincsen pénzem. Akkor mit koslatsz erre ronda zsidó.
mesz86
2014. április 09. 17:09
Van egyáltalán más a "Magyar Liberális Párt"-ban a Kócoson kívül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!