Hát, bekaphatják...

"Mélyen elkeserített a tegnap kiosztott állami művészeti díjak listája. Akkor is, ha mindegyiken elhelyeztek egy-két olyan színházi alkotót is, aki nagyon megérdemelte a kitüntetést. Összességében viszont ismét az igazolódott, hogy a jelenlegi kurzus hivatalos színházi potentátjait semmi más nem érdekli, mint hogy saját embereiket ellássák plecsnikkel. Nemcsak a méltányosságra nem adnak, de még a formákra sem. (Volt például egy olyan, íratlan vagy írott szabály, hogy x év teljen el az egyre nagyobb díjak: – érdemes-kiváló-Kossuth – odaítélése között, mármint ugyanannak a művésznek. Evvel sem foglalkoznak. Sietős nekik.) A komáromi Boráros Imre Kossuth-díját a felvidékinél összehasonlíthatatlanul jelentősebb erdélyi és vajdasági színházművészet arculcsapásaként értékelem. Nagy erdélyi színészek voltak már felterjesztve hiába (Csíky Andrástól Lohinszky Lorándon át Senkálszky Endréig). Soha határon túli színházi alkotó nem kapott még Kossuth-díjat, és akkor most épp Boráros Imre… Idős művész, tisztelem a korát, munkálkodását, minden jót kívánok neki. De hát láttam színpadon. Azok pedig, akik az ő Kossuth-díját kitalálták, kijárták, elintézték, megszavazták, talán nem. Úgy persze sokkal könnyebb."

"Hát, bekaphatják..." te is katica, bő nyállal. de aztán lenyelni!

Tisztelt Nagyságos Asszonyom! Igen nőies, és intelligens megnyilvánulására válaszolva: Ön is! Csak ne az enyémet! Értjük ám a cinizmusát, a "határon túli", és "külhoni" megjegyzése kapcsán is. "Remek"!

"Hát, bekaphatják..." Ahogy elnézlek, elsőnek te...