„Igen, igen!” – idézte a szocialisták egykori kampányjelszavát a 2006-os választásokra visszautaló politikus, azzal folytatva: nem változott a régi jelszó, polgári szabad világot akarnak. Arra is kitért, hogy azóta sokan elbizonytalanodtak, és feltették maguknak a kérdést, hogy jó úton jártak-e. Nekik azt üzente: „átkozottul igazunk volt”. Hozzátette: az embert időnként padlóra küldik, de ilyenkor az minősíti, hogy feláll-e.
A magyarok, ha lehetőségük volt rá, mindig Nyugatra mentek, Magyarországon nemcsak a meteorológiai, hanem a történelmi szél is nyugatról fúj. Egy rossz meteorológusa van az országnak, aki a szeleket nem Nyugatról várja, hanem Keletről. „Orbánnak hívják ezt a szélhámost” – folytatta.
Az áprilisi választás nemcsak arról fog szólni, hogyan hívják a következő miniszterelnököt – mondta, hozzátéve, hogy „Mesterházy Attilának fogják hívni”. Szavai szerint most a szocialisták elnökének vezetésével egy a korábbiaknál nehezebb csatába indulnak, mert arra akarják rávenni az embereket, hogy ne akarjanak visszafordulni. Nincsen más lehetőség, mint beteljesíteni az István kora óta tartó történelmi küldetést, és lehorgonyozni a kompországot a Nyugat partjainál – jelentette ki. Gyurcsány Ferenc azt mondta: „vagy ez a sorsunk, vagy a pusztulás, Nyugat az élet, Kelet a zuhanás”. A kormányváltók repülni akarnak Magyarországgal egy nyugodtabb, szebb, tisztességesebb világba – mondta.